Hírek

  • Szlovén győzelem a Nevadian Díjban

    Szlovén győzelem a Nevadian Díjban

    Joze Sagaj irányításával Lotte szerezte meg a győzelmet a Nevadian Díjban. Az ötéves kancának nem kellett megerőltetnie magát, start-célban nyerte a futamot. A végén ugyan rászaladt a másik szlovén Unika Vik (Mitja Slavic), de megverni nem tudta, a harmadik helyen Sanger MS (Kőszegi-Kovács László) ért célba.
    Fogadás szempontjából a napi amatőrverseny hozta a legnagyobb meglepetést. Rutkai ...
    2016. 08. 15. 08:13
    Tovább
  • Hétvégi program a Kincsem Parkban

    Hétvégi program a Kincsem Parkban

    A nagydíjak árnyékában a Nevadian Díj lesz a szombati ügető legrangosabb futam, míg a vasárnapi galoppon a Kozma Ferenc Emlékverseny a legfőbb látnivaló.
    2016. 08. 12. 10:46
    Tovább
  • Vélemények a nagydíjak után

    Vélemények a nagydíjak után

    Veljko Mazsity: 
    Ahogyan azt a futam előtti véleményezésnél mondtam, Speedy Boy a számára kedvező távon bebizonyíthatja, hogy ő az évjárat első az ötévesek között. Ezt egy igen könnyű győzelemmel igazolta is.






    Hajnal Tibor:

    Ultimate Sun munkában folyamatosan jelezte, hogy hihetetlen gyorsaság van benne, de a versenyek előtt, többször is megmutatta a másik arcát is, amikor nehezen kezelhető módon verdesi magát, és ...
    2016. 08. 11. 11:07
    Tovább
  • Esélylatolgatás a csütörtöki Kincsem+ futamhoz
    Enghien

    Esélylatolgatás a csütörtöki Kincsem+ futamhoz

    Véleményünk: Utinka Selloise (17) – Ursule du Bouffey (15) – Team Job (12) – Victoire de Levres (8) – Tom Rush (11)
    2016. 08. 10. 13:31
    Tovább
  • Otthon tartott Group 1-es trófea
    LARC PRIX MAURICE DE GHEEST - G1 - Signs of Blessing

    Otthon tartott Group 1-es trófea

    Francia győzelmet hozott a vasárnap lefutott Prix Maurice de Gheest futama Deauville-ben. Signs Of Blessing nyerte a 380.000 euró összdíjazású megmérettetést.
    2016. 08. 10. 11:13
    Tovább
  • Esélylatolgatás a szerdai Kincsem+ futamhoz
    St. Malo

    Esélylatolgatás a szerdai Kincsem+ futamhoz

    Véleményünk: Aubrion du Gers (15) – Val Royal (14) – Unero Montaval (6) – Attila du Gabereau (4) – Un Diamant d’Amour (12)
    2016. 08. 09. 15:06
    Tovább
  • Tördelőszerkesztő gyakornoki állás diákoknak!

    Tördelőszerkesztő gyakornoki állás diákoknak!

    Tanulmányaid mellett dolgoznál? Érdekel a sport és a sportfogadás? Kedveled a lovakat és a lóversenyt? Akkor nálunk a helyed!
    2016. 08. 09. 10:08
    Tovább
  • Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz
    Gerard Mosse

    Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

    Véleményünk: Laseen (9) – Zack Hall (3) – Teodash (14) – Dark Dream (6) – Mister Smart (8)
    2016. 08. 08. 14:37
    Tovább
  • Osztrák győzelem a Magyar Kancadíjban
    Matidia (Alberto Sanna)

    Osztrák győzelem a Magyar Kancadíjban

    A külföldi vendégek domináltak vasárnap, ezúttal a Magyar Kancadíj az osztrákok zsákmánya lett.

    Matidia (Alberto Sanna) nem sokkal a start után élre állt és a vezető pozíciót egészen a célig nem engedte ki a kezéből, start-célban nyerte a Magyar Kancadíjat.
    A szlovák Ronja (Václav Janácek) végzett mögötte a második helyen, míg a harmadik díj Souvenir de Mauve ...
    2016. 08. 08. 12:58
    Tovább