A kis mezőny ellenére szép és izgalmas küzdelmet hozott az idei Kállai Pál Emlékverseny – Budapesti Díj. A két magas esély külön versenyt futott, melyből a francia import Capitaiane Fregate és ifj. Fejes Lajos került ki győztesen. A négyéves mén így az Aperianov Zakariás Emlékverseny – Imperiál Díj megnyerése után ismét nagydíjban győzött, ő jelenleg a legjobb formában lévő középtávú lova a Kincsem Parknak és idén már több, mint 5 millió forintot keresett istállójának. Az élen végző lovak mögött a hazánkban most debütáló From Bere szerezte meg a harmadik helyezést.
Olvass tovább!
Vélemények a nagydíjak után
Veljko Mazsity:
Ahogyan azt a futam előtti véleményezésnél mondtam, Speedy Boy a számára kedvező távon bebizonyíthatja, hogy ő az évjárat első az ötévesek között. Ezt egy igen könnyű győzelemmel igazolta is.
Hajnal Tibor:
Ultimate Sun munkában folyamatosan jelezte, hogy hihetetlen gyorsaság van benne, de a versenyek előtt, többször is megmutatta a másik arcát is, amikor nehezen kezelhető módon verdesi magát, és ...

2016. 08. 11. 11:07
Esélylatolgatás a csütörtöki Kincsem+ futamhoz
Véleményünk: Utinka Selloise (17) – Ursule du Bouffey (15) – Team Job (12) – Victoire de Levres (8) – Tom Rush (11)
2016. 08. 10. 13:31
Otthon tartott Group 1-es trófea
Francia győzelmet hozott a vasárnap lefutott Prix Maurice de Gheest futama Deauville-ben. Signs Of Blessing nyerte a 380.000 euró összdíjazású megmérettetést.
2016. 08. 10. 11:13