Vasárnap Prix d’Amerique – Tét a hallhatatlanság és 1,2 milliárd Ft szuper jackpot!

Az év ügetőversenyével folytatódik a Kincsem+ játék január 29-én Párizsban, azaz következik az 1 millió euró összdíjazású Prix d’Amerique futama, melyben Etonnant (17) lejelentését követően, tizenheten mérik össze tudásukat a vincennes-i nagypálya 2700 méterén.

Hip Hop Haufor (1) a novemberi magabiztos győzelmével kvalifikált a Group 1-es besorolású klasszikusra, azóta pedig próbálták megkímélni és tesztelni, hogy maximálisan felkészítsék a vasárnap délutáni csúcsfutamra.

Horsy Dream (2) topformának örvend és két selejtezőt is behúzott, champion hajtójával felteheti téli sikerszériájára a koronát.

Hussard du Landret (3) december elején a második kísérletre váltotta meg jegyét a nagydöntőre, januárban azonban csak árnyéka volt önmagának és javulás kellene tőle a bravúrhoz.

Ampia Mede Sm (4) két dobogóval került ebbe a mezőnybe, rekorder hajtójával könnyen elképzelhető, hogy ezúttal is fizetnek majd rá.

Décoloration (5) a mezőny egy utolsó nagy dobásra, amelyre jó alap lehet a selejtezőkben elért eredménysora.

Idao de Tillard (6) egy igazi klasszissá érett és félelmetes a statisztikája, még patkolva is a trón egyik várományosa.

Honey Mearas (7) karácsonykor kisebb szemprobléma miatt csalódást okozott, de javítani érkezett Svédországból.

Italiano Vero (8) legutóbb nem volt az igazi, de a remek képességekkel rendelkező Ready Cash ivadék a korábbi stabilitása révén figyelemre méltó.

Hooker Berry (9) kiszámíthatatlan, de komoly potenciállal bír és legendás idomárhajtójával a kocsijában, most is a főszereplők egyike lehet.

Moni Viking (10) egy sérülés után elsőre nem érte el a legjobb szintet az utolsó kvalifikáción, de skandináv sikerei után joggal lehet tagja ennek a társaságnak.

Hohneck (11) a megbízhatóság mintaképe, állandósága révén a hatéves mén kihagyhatatlan a kombinációs játékokból.

Vernissage Grif (12) a közelmúltban nem volt elég meggyőző hosszú távon, de nem szabad teljesen leírni az olasz színeket képviselő mént.

Don Fanucci Zet (13) indulása a Pd’A-n elég későn dőlt és a kvalifikációs versenyekből is kimaradt, meglepetést jelenete a nyerő kombinációba kerülése.

Flamme du Goutier (14) tavaly harmadik lett a Prix d’Amerique-en és új egyéni rekorddal jelentkezett be idén is a favoritok táborába.

 

Cokstile (15) tavaly is és az idei két kvalifikáción is árnyéka volt önmagának, de ha állja a távot, akkor bízhat a tisztes helytállásban.

Delia du Pommereux (16) a tavalyi kudarcot követően idén új egyéni csúccsal szerzett indulási jogot és rápihent a megmérettetésre.

Vivid Wise As (18) tavaly egy hajszállal maradt le a dobogóról, betegségéből felépülve pedig újra döntőbe kerülhet.

Az elmúlt évekhez képest talán sokkal nyíltabb az idei mezőny és akár komoly meglepetést is tartogathat! Az év legnagyobb versenye következik, tét a legendává válás és az 1,2 milliárd forintos szuper jackpot! Ne maradj le róla, 16:25-kor!

 

Idao de Tillard (forrás: equidia.fr)
Horsy Dream (forrás: prixdameriqueraces.com)
Flamme du Goutier (forrás: prixdameriqueraces.com)
Hooker Berry (9) – Hohneck ((forrás: equidia.fr)

Olvass tovább!