BÁRÓ WESSELÉNYI MIKLÓS EMLÉKVERSENY A GALOPPON – KEZDÉS 13 ÓRAKOR

Kilenc futam és 200.000 Ft jackpot a vasárnapi galopp versenynapon a Kincsem Parkban, 2026.09.27-én.

A nap nyerője
A Dr. Ecsedi Ferenc Emlékversenyben száll harcba egy újabb győzelemért Rhydon. A tehetséges hároméves tavaly remekül kezdte pályafutását, augusztusban pedig hendikepben is bizonyított, méghozzá egy fölényes sikerrel. A látottak alapján bőven maradt még benne tartalék, lovasának pedig extra motivációja is lehet ebben a futamban, így az ír import ismételt eredményes futására számítunk.

Meglepetés ló
A Szatmári Díjban nem fért a tippelt sorba Katalin, de a szürke kanca aligha hagyható ki a kombinációs játékból. Júniusban magabiztos sikerrel jelentkezett egy ötödosztályú hendikepben, majd erősebb mezőnyökben mutatkozott, javítani is tudta formáját. Ezekhez képest meglepetés volt az utóbbi gyengélkedése, melyet ügyes, engedményes lovasával most helyezéssel javíthat.

Galopp versenynap, 2026.09.27., vasárnap

Wesselényi Miklós az első reformnemzedék egyik legnagyobb alakja, az ország modernizációját és polgáriasodását akarta megvalósítani. A zsibói báró 1820-ban ismerkedett meg gróf Széchenyi Istvánnal, akivel mély barátságot kötött. Közösen utaztak Nyugat-Európába, bejárták Franciaországot és Angliát, visszatértük után pedig az országgyűlési főrendű ellenzék vezérei lettek. Tapasztalataikat mindketten könyv formájában jelentették meg.

A lovak iránti szeretete már kisgyermek korában megmutatkozott, később úgy gondolta, hogy a lótenyésztés érdekében kell lóversenyeket rendezni. Széchenyivel elkészítették a versenyszabályokat, mely szerint: „amely lónak feje legelőbb éri a jutalom tzél lineáját az a nyertes”. 1827-ben tartottak először pesti versenyeket, melynek első futamát Wesselényi „Al Borák” nevű lova nyerte meg. Később elkészítette a korabeli lótartás egyik legfontosabb szakirodalmává váló, Teendők a lótenyésztés körül című könyvét, amely iránymutatást jelentett a lótenyésztés és lóversenyzés felvirágoztatására. A messze földön híres zsibói ménest Wesselényi István (1708-1757) alapította, aki megépítette a zsibói istállót is. 1740-ben a ménes korszerűsítésére spanyol mént hozatott. Wesselényi Miklós is örökölte nagyapja lovak iránti szeretetét, és tovább is vitte azt. A család időről időre szükségesnek vélte a fejlesztést, angol telivér mént hozatott, majd telivért, és nagyobb részt angol vérű lovakat tenyésztett, ezeket pedig székely lovakkal párosította. Wesselényi felismerte, hogy a lótenyésztést szervezett rendszerben kell folytatni, a tenyésztők munkáját pedig egyesületeknek kell segíteni a megfelelő értékesítés biztosításával.

További szakmai érdekességekért keresd fel az E-Turfot, szakértői tippekért pedig látogass el a Nyeregbe! oldalára!

E-Turf
nyeregbe! logó
nyeregbe! logó
Lóverseny közvetítés a Sport Televízióban!

Olvass tovább!