KOZMA FERENC EMLÉKVERSENY, KISBÉR DÍJ ÉS MAGYAR KANCADÍJ A VASÁRNAPI GALOPPON!

2025. augusztus 3-án, vasárnap 14 órakor ismét starthoz állnak az angol telivérek a Kincsem Parkban! 

10 galopp futam, összesen 300.000 Ft jackpot és a versenynap első felében póni futamok a programon.

A nap nyerője nem más, mint Muskateer Three, aki az idén négy futásból három alkalommal is elsőként robogott át a célon a repülőgépek között. A Kozma Ferenc Emlékversenyben a legjobb távján áll starthoz, ráadásul most súlyban kicsit jobban is áll a hároméves, nagy ellenfél Karazhalnál, így joggal bízhatunk a hatéves sprinter újabb győzelmében egy gondosan elhelyezett tét fogadással.

A meglepetés ló a Potássy János Emlékverseny Hendikepből került ki, ami már önmagában is a nap egyik legnehezebb futama, ahol már eleve sokan számításba jöhetnek. A tippelt lovak közt nem szereplő Pacific Cosmos legutóbb hatalmas javulással nyert a legalsóbb osztályban. Nem ritka, hogy egy hároméves nem áll meg a fejlődésben, és azonnal rádulpázik, aki erre a koncepcióra építi tikettjét, akár komolyabb summát is bezsebelhet.

Nagydíjak tekintetében sem lesz hiány, lefutásra kerül a Kozma Ferenc Emlékverseny, a Kisbér Díj és a Magyar Kancadíj is!

fogadást segítő beharangozó már elérhető a Kincsem Park E-Turf oldalán, a fogadási ajánlatért pedig kattints ide!

Fogadj a helyszínen vagy a fogadóirodákban, online a bet.lovi.hu-n! 

 

Olvass tovább!