11 futam, köztük kiemelt versenyek a szombati ügetőn, a Kincsem Parkban!

2025. augusztus 2-án, szombaton ügető és agár versenyekkel folytatódik a Kincsem Park szezonja! 

Az ügető szakágban 13 órakor veszi kezdetét az első futam, a nap során összesen 300.000 Ft jackpot került kiírásra.

A nap nyerője a 111. Magyar Ügetőderby után a Kanca Díjban is magas favoritként várja az indítást, vagyis Freya T Boko. Búrány Adrián klasszis kancája bombaformával nyerte évjáratának legnagyobb erőpróbáját, most a rövidebb távon sincs igazán komoly kihívója, így az idei kiemelt versenyekben elért két második helye után behúzhatja a második győzelmét is.

Meglepetés ló a 2025. évi Segédhajtó Kupa IV. futamában, ami a nap második versenye lesz, Fany, aki nem fért már bele a tippelt lovak közé. Jelöltünk képes lehet arra, hogy felférjen a dobogóra. Juhász Balázs négyéves pej ménje jelenlegi hajtójával komoly hajrával érkezett a befutóra, de már csak a harmadik helyet tudta megcsípni, amit kis szerencsével itt is hozhat.

Kiemelt versenyekből nem lesz hiány, lefutásra kerül a Háromévesek Nagydíja, az Ötévesek Nagydíja és a Kanca Díj is!

A fogadást segítő idomári vélemények már elérhetőek a Kincsem Park E-Turf oldalán, a fogadási ajánlatért pedig kattints ide!

11 futam és 90 indulónak adott ügető várja a Kincsem Park látogatóit augusztus első hétvégéjén, szombaton! A belépés ingyenes!

 

Olvass tovább!