Téli sebességmérő – sprintelnek a telivérek a deauville-i Kincsem+ futamon!

Hároméves angol telivérek sprintversenyét hozza a csütörtöki Kincsem+ futamot, melyet a Deauville szintetikus pályán rendeznek.

Az 1300 méterre kiírt és 50 ezer euróra dotált, másodosztályú hendikepben tizenhatan mérik össze sebességükt. Magic Vati (11) visszatérése óta hullámzó teljesítményt nyújt és előfordult, hogy csalódást okozott.

Eléggé rapszodikus herélt, ugyanakkor rutinos ebben az osztályban és jobb napjain rendre főszereplő tud lenni. Csökkent a súlya és ezúttal szemellenzővel lesz felszerelve a nyugodt koncentráció érdekében, Théo Bachelot vezetésével pedig a rég várt siker is eljöhet számára.

Bakoel Koffie (10) ezúttal szerencsésebb volt a startszámok sorsolásánál, mint legutóbb, és előnyére válik a hendikep skálán való lejjebb kerülése. A téli időszakban mindig is nagyon aktív volt, mindkét sikerét ekkor szerezte ezen a szinten, javulása pedig mindenképpen bíztató. Tony Piccone marad a nyergében és ismét régi lendületébe hozhatja.

King Robbe (6) mindkét riválisát maga mögé utasította a referencia futamon, egyébként novemberben végig nagyon kiegyensúlyozott volt. Győzelemmel koronázhatná meg másodvirágzását, amelyre a külső starthely ellenére reális esélye van Hugo Boutin vezetésével.

Izgalmas csörte lesz a szintetikuson, 13:50-kor ismét egymásnak feszülnek a telivérek!

A verseny bővebb elemzése ITT  olvasható.

Fotó: Magic Vati (forrás: equidia.fr)

 

Olvass tovább!