Párizs újra az európai ügetők otthona! – Ismét egy nemzetközi mezőny verbuválódott össze Vincennes-be, a szerdai Kincsem+ futamra!

180 ezer eurót nem nyert, hat és hétéves európai ügetők feszülnek egymásnak a szerdai Kincsem+ futamon, Vincennes nagypályáján.

A 2100 méterre kiírt és 43 ezer euró összdíjazással ellátott nemzetközi versenyben, tizenöten sorakoznak a startautó mögé.

Majestic Man (2) halmozta a sikereket Skandináviában, erre a távra felállított egyéni rekordja után pedig az ügető mekkáját is meghódítaná. Ebben David Thomain és a belső starthely lehet segítségére, két év után visszatérve a gallokhoz.

Ingo (9) pokolian kemény erődemonstrációval és félelmetes, 1:10.8-as abszolút csúccsal mutatkozott be Vincennes-ben. Két hete hosszabb távon is csak két tizeddel maradt le az első helyről, Alexandre Abrivard pedig a második sorból is nagy aspiráns lehet vele a győzelemre.

Vicki Laksmy (11) amióta Franciaországba érkezett stabil és kiegyensúlyozott, augusztus óta pedig letaszíthatatlan az első két helyről. Nyert már ezen a szinten és visszaül a sulkyjaba Franck Nivard, aki ezúttal is oda durranthatja a dobogóra.

Igazán pikáns a hangulat és tapintható a feszültség, élvezd te is az ügető szépségeit 13:55-kor, a Kincsem+ futamon!


Fotó: Ingo – legelöl (forrás: province-courses.fr)

Olvass tovább!