A nemzetközi helyzet egyre fokozódik! – Magasabb kategóriában folytatódik Vincennes-ben a nemzetközi Kincsem+ futamok sora csütörtökön.

Ezúttal az 550 ezer eurót nem nyert öt és tízéves kor közti európai ügetők lépnek pályára Vincennes-ben, a csütörtöki Kincsem+ futamon.

A 2100 méterre kiírt és magasabb osztályban 80 ezer euróra dotált nemzetközi versenyben, tizenhatan sorakoznak fel a startautó mögé.

Elie de Beaufour (2) kirobbanó formában van és immár két éve stabilan mindig ott van a döntősök között, és ez alatt tizenhat fellépéséből tizenegyszer ünnepelhetett győzelmet. Rég futott már ezen a rövid távon, de akkor rendre egyéni rekord közeli időket produkált, így annak ellenére is torony magas favorit, hogy ezúttal Jean-Michel Bazire idomár helyett François Lagadeuc hajtja.

Feydeau Seven (1) nyár óta kimagaslóan teljesít és egyszer sem maradt ki az első kettőből, legutóbb csak diszkvalifikálása akadályozta meg ebben. A francia helyszínek után szép sikereket ért el Hollandiában, Belgiumban és Svájcban is, így Vincennes-be való visszatérésekor is diadalt arathat Franck Nivard vezetésével.

Victor Ferm (13) két komoly Kincsem+ elsőséget is begyűjtött ősszel, egy hónapja ráadásul egy ugyanilyen versenyben repesztett űridőt és döntötte meg saját csúcsát. Christophe Martens abszolút megtalálta vele az összhangot, és a külső starthely ellenére is bejelentkezhetnek az újabb győzelemért.

A három kedvencben közös, hogy mindannyian a Bazire istállónál készülnek, de még a szintén nagy esélyesnek vélt Calina (6) is tőlük érkezik, ráadásul a veterán fenomén Jean-Michel Bazire fia, Nicolas fog ülni a sulkyjában. Mondhatni, hogy családias versengés lesz 13:50-kor a Kincsem+ futamon!


Fotó: Elie de Beaufour (forrás: yppiquetrot.com)

Olvass tovább!