Nemzetközi randevú – négy és ötéves európai ügetők találkoznak egymással a vincennes-i Kincsem+ futamon!

200 ezer eurót nem nyert négy és ötéves európai ügetők feszülnek egymásnak a csütörtök délutáni Kincsem+ futamon, Vincennes nagypályáján.

A 2100 méterre kiírt és 59 ezer euróra dotált nemzetközi versenyben, tizenhatan sorakoznak fel a startautó mögé.

Gaspar de Brion (9) stabilan teljesít és visszatérése után is topformába lendült, ráadásul maradt még tartaléka. Tavasszal sorozatban szállította a sikereket és év elején felállított rekordjával papíron a mezőny egyik leggyorsabb tagja. Ezúttal idomárhajtójával, Matthieu Abrivardal és egy duplázással igazolhatja.

Howdy Partner (14) nagyon következetes és könnyen alkalmazkodó mén, aki őrzi remek formáját. A második sorból nem lesz egyszerű dolga, de rövidebb távra visszatérve, Adrien Lamy vezetésével megérkezhet hátulról a hajrára.

Bubble Effe (6) a szédületes nyári és ősz eleji produkciói után kissé elmaradt a várakozásoktól Olaszországban, de kétségkívül egy klasszis mén. Erre ékes bizonyítok Bologna-ban a Gran Premio Continentale-ban elért harmadik helye. A biztonság kedvéért a hátsó lábain fennmaradnak a patkók, kedvező beállítását kihasználva pedig, Alessandro Gocciadoro idomárhajtó emlékezetesen mutatkozhat bele vele gall földön.

Európa több pontjáról érkeznek a kiváló ügetők, a nemzetközi színvonal és az izgalom garantált! 13:50-kor biztosan visszhangozni fog a vincennes-i erdő a Kincsem+ futamtól!

Fotó: Gaspar de Brion (forrás:turfomania.fr)

Olvass tovább!