Ugrás a milliókért! – gáton a telivérek Auteuilben, 300 millió forint jackpot a fogadóknak szombaton is a Kincsem+ futamon!

Öt és tízéves kor közti telivérek ugranak Auteuilben szombaton a Kincsem+ futamon, egy 3900 méterre kiírt listed gátversenyben. A fogadóknak külön kecsegtető, hogy folytatódik a nyereményeső, így az induló 16 ló közül, az első öt célba érő pontos sorrendjére 300 millió forint a jackpot!

Spinozzar (5) eddigi pályafutása kifogástalan, magasabb szinteken is szép sikereket ért el. Idei formaingadozása még idomárja számára is megfoghatatlan, ugyanakkor egy bíztató második hellyel hangolt szeptember végén. A valaha volt legalacsonyabb hendikep számának köszönhetően kedvező a beállítása, ezt kihasználva pedig állandó zsokéja, Tristan Lemagnen ismét a csúcsra repítheti.

Anouma Freedom (2) szinte hazai pályán fut, hiszen az elmúlt három évben, huszonnyolc fellépéséből huszonkettő volt itt. Klasszisát már többször is bizonyította, legutóbb pedig ugyanezen a távon igazolta aktuális kiváló állapotát. Fejlődését látva nehéz elképzelni nélküle a végjátékot, Jérémy Da Silva pedig új lovasaként alkothat vele nagyot. Grand Oncle (12) ugyan osztályújonc, de idén még hibátlan és a stabilitás mintaképe.

Ausztrál szemellenzővel felszerelve megfelelően koncentrálhat, Olivier Jouin visszatérése a nyergébe pedig a legjobb óment, hiszen utolsó közös versenyüket megnyerték. Kiemelendő még az együtt készülő két tréningtárs, McGroarty (10) és Clondaw Cian (14) is. Előbbi nyert nyáron ebben a kategóriában, az akadályokon viszont nem vált be, így ismét gáton villanthatja meg régi fényét. Utóbbi kilábalt a hullámvölgyből, múltkor dobogós helyezésével pedig megmutatta állóképességét és végsebességét, bejelentkezve ezzel itt is az esélyesek táborába.

Homogén mezőny néz számos erőkifejtés elé, az ugrások után pedig sprintben is bírni kell a végét! Ugorj be egy szelvénnyel te is a milliókért, 15:15-kor!

 

A verseny bővebb elemzése ITT és ITT olvasható.

 

Fotó: Spinozzar (forrás: paris-turf.com)

Olvass tovább!