Öreg ló nem vén ló – rutinos ügetők térhátránnyal néznek szembe egymással a hétfői Kincsem+ futamon!

Hét és tízéves kor közti ügetők szereposztásában rendezik meg a hétfő délutáni Kincsem+ futamot Enghienben, ahol a 2875 méteres alaptáv mellett, a 130 ezer eurónál nagyobb életnyereménnyel rendelkező lovak, 25 méter térhátránnyal fordulnak.

Így aztán ellentétes előjelekkel várja a versenyt a két favorit is, hiszen míg Duc d’Idée (12) az első sorból, addig Cadet (16) a hátsóból vághat neki a megmérettetésnek. Előbbi egy lábsérülés miatt hosszú kihagyásra és rehabilitációra kényszerült, de egy hónapja hibája ellenére kiválóan mozgott. Bátran kijelenthető, hogy újra magára talált, Eric Raffin pedig amolyan cash driverként ül sulkyjába az első ilyen szintű versenyén. Debütálását azonban utóbbi favorit ronthatja el, a másik klasszis hajtóval, Franck Nivardal. Bár nehezített helyzetből kezd, mellette szól stabilitása, társával való összeszokottsága és ebben az osztályban elért 50%-os mutatója. Már csak egy győzelem hiányzik neki, de ha időben ledolgozza hátrányát és valódi sebességét veszi elő, akkor ezúttal révbe érhet. De vajon ki lehet a nevető harmadik? Efaro (7) és Dominik Locqueneux. A mén május óta roppantul stabil, szinte minden alkalommal küzdelembe ért, első ilyen kategóriájú futásakor pedig mindössze két tizeddel maradt le az első helyről. Legutóbb ugyan hibázott, de ha nyugodt tud maradni, akár lepipálhatja a két favoritot. Óriási taktikai csata és félelmetes véghajrá van kilátásban, 13:50-kor pedig minden eldől!

A verseny bővebb elemzése ITT olvasható.

Fotó: Duc d’Idée (forrás: paris-turf.com)

Olvass tovább!