Gyepen az ügetők – igazi kuriózummal indul a hét, jön a Trophé Vert döntője a Kincsem+ futamon!

Kivételes lóverseny csemegét kínál a hétfő délutáni Kincsem+ futam, méghozzá a hat és tízéves kor közti ügetők számára kiírt gyeppályás versenysorozat, a Trophée Vert groupe III-as döntőjét. Hagyományosan Craon ad otthont a finálénak, ahol 13 állomás után dől el a végső győztes kiléte, a selejtezőkből továbbjutó tizenhat ló között.

A 2775 méteres alaptávra kiírt versenyben a 295 ezer eurót nem nyert ügetők 25 méter térhátránnyal fordulnak, így a második sorba kényszerültek a favoritok. Duel du Gers (13) nagyon stabilan teljesít és szinte minden alkalommal főszereplő, Matthieu Abrivard idomárhajtóval pedig kifejezetten ide készült a futam címvédőjeként.

Még veretlen ezen a pályán és közel végzett a nyáron két állomást megnyerő és a végső sikerre is esélyes Clarck Sotho (16) mögött. Ő már a huszonkettedik Kicnsem+ futamán indul Guilaume Martinnal, tavalyi csontrepedése és hosszú rehabilitációja után pedig gyorsan formába lendült. Az összetett táblázat harmadik helyén áll, és bár az elmúlt évi fináléban csak negyedik lett, most akár az is elég lehet neki a trónfosztáshoz. De miért is érné be ennyivel?

A két szuperfavoritnak bőven akad elszámolni valója egymással, azonban ott van a nyomukban a tízből hét Kincsem+ futamon döntős és roppant megbízható Elvis du Vallon (15), a kiábrándító első féléve után szárnyra kapó és némi meglepetésre Jean-Michel Bazire-al induló Freyja du Pont (11), valamint a zsinórban öt győzelemnél járó és gyepen remeklő Diégo de Cahot (5). Igazi presztízs csata, valódi téttel és valódi izgalmakkal.

Különleges sportélmény vár mindenkire a Kicnsem+ futamon, 13:50-kor!

 

A verseny bővebb elemzése ITT és ITT olvasható.


Fotó: Duel du Gers (forrás: letrot.com)

Olvass tovább!