6,1 milliós Tippmix-nyeremény – Kiváló kifizetések a hétvégi bajnokik révén

A 34. hét második felében – a csütörtöktől vasárnapig terjedő időszak során – érvényben lévő Tippmix- és Tippmixpro-kínálat fontosabb történéseit elemző és egyben összefoglaló írásunk a legtöbb kifizetett nyeremény rangsorával indul, köszönhetően a hétvégi bajnoki labdarúgó összecsapások alakulásának. A toplista élén a Dortmund – Hoffenheim németországi meccs áll, amely kapcsán 364,17 millió forint került fogadóinkhoz – adatunkba belekalkulálva a kiegészítő lehetőségek révén nyert összegeket is. A Hellas Verona – Internazionale olasz élvonalbeli párharc 342,49 millió forintos kifizetést generált, miközben a Valencia – Alavés spanyol bajnoki 203,56 milliós nyereménnyel járt együtt. A Barcelona – Getafe mérkőzés közel 203 millió forinttal gazdagította a jó tippel rendelkezőket, élmezőnyünket pedig a Salernitana – Roma meccs teszi teljessé, 193 millió forintot meghaladó kifizetést biztosítva.

 

A legügyesebb fogadóknak fenntartott szekció is parádés számokat prezentált, kezdve egy miskolci Tippmix-játékos „Trixie” típusú fogadáskötésével. A 250 forintos alaptéttel – 1 000 forintos össztéttel – játékba bocsátott szelvény minden eleme makulátlan volt, így 1 millió 940 500 forintos kifizetést hozott.

 

Labdarúgás Roma – Trabzonspor Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Roma 1:0/Roma 3:0 22,00 Nyertes
Labdarúgás Gent – Rakow Czestochowa Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Gent 1:0/Gent 3:0 19,00 Nyertes
Labdarúgás Tottenham – Pacos Ferreira Pontos eredmény – 1. félidő/Végeredmény Tottenham 2:0/Tottenham 3:0 16,00 Nyertes

 

Egy győri sportfogadó komolyabb kockázatvállalás mellett – mindent összegezve 29 ezer forintos téttel – adta játékba 5/7-es és 6/7-es kombinációját, illetve 7-es kötését, amelyek tökéletességükből eredően 2 864 582, 2 422 479, valamint 863 823 forintos, tehát összesen 6 millió 150 ezer 884 forintos nyereményt jelentettek.

 

Labdarúgás Manchester City – Arsenal Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 4,45 Nyertes
Labdarúgás Kisvárda – Mezőkövesd 1X2 Kisvárda 2,25 Nyertes
Labdarúgás Norwich – Leicester Gólszám 2,5 Több, mint 2,5 1,66 Nyertes
Labdarúgás FTC – DVSC Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 3,35 Nyertes
Labdarúgás Liverpool – Chelsea 1X2 Döntetlen 3,40 Nyertes
Labdarúgás Bayern München – Hertha BSC Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 2,34 Nyertes
Labdarúgás Betis – Real Madrid 1X2 Real Madrid 1,95 Nyertes

 

A Szerencsejáték Zrt. www.tippmixpro.hu címen elérhető internetes fogadási oldalon megkötött fogadások sorából ezúttal egy 13 eseményre és főként „Döntetlen” kimenetelekre alapozó szelvénysorral foglalkozunk behatóan. Tippmixpro-fogadónk 10 forintos alaptéttel 10/13-as kombinációban, illetve 20 forintos alaptéttel 11/13-as kombinációban is megjátszotta tippsorát. És ugyan 2 rontott tippje is volt, egyrészről 1 512 643, másrészről 685 679 forintos, azaz mindent figyelembe véve 2 millió 198 ezer 322 forintos nyereményt jegyzett, kicsivel több mint 4 ezer forintos össztétből!

 

Labdarúgás Ferro Carril Oeste – Institutéd Cordoba 1X2 Döntetlen 2,80 Vesztes
Labdarúgás Desamparados – Olimpo Bahia Blanca 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
Labdarúgás Defensores de Belgrano VR – Union de Sunchales 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
Labdarúgás Gimnasia Tiro de Salta – Racing de Cordoba 1X2 Döntetlen 2,67 Nyertes
Labdarúgás CRB – Cruzeiro MG 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes
Labdarúgás Altos PI – Botafogo PB 1X2 Döntetlen 2,70 Nyertes
Labdarúgás Boyaca Patriotas – Dep. Pasto 1X2 Döntetlen 2,75 Nyertes
Labdarúgás Imolese – Lucchese 1X2 Döntetlen 2,90 Vesztes
Labdarúgás Cesena – Gubbio 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás Andria – Juve Stabia 1X2 Döntetlen 2,95 Nyertes
Labdarúgás Taranto – Turris 1X2 Döntetlen 2,90 Nyertes
Labdarúgás CA 3 de Febrero – Resistencia Asuncion 1X2 Döntetlen 2,85 Nyertes
Labdarúgás Partizan Belgrád – Radnicki Nis 1X2 Partizan Belgrád 1,22 Nyertes

 

Az általunk vizsgált időszak Tippmix- és Tippmixpro-kínálatának legnépszerűbb eseménye is egy németországi bajnoki lett – a Wolfsburg – RB Leipzig találkozó 702 803 szelvényen szerepelt –, adatunkba beleértendőek a kiegészítő lehetőségekre tett tippek is. Az angol Premier League Wolverhampton – Manchester Utd. párosítása 664 583, a Liverpool – Chelsea rangadója pedig 657 563 fogadáskötést generált. A Legia Varsó – Slavia Praha EL-selejtező majdnem 630 ezer alkalommal sarkallta tippelésre fogadóinkat, miközben a Betis – Real Madrid spanyol bajnoki 625 ezret meghaladó fogadásszámmal járt együtt.

 

Az angol labdarúgó-bajnokság élvonala, a Premier League ezen a hétvégén is derbivel örvendeztetett meg bennünket, így a Liverpool – Chelsea (1:1) párharcot választottuk kiemelt eseményünknek is. A találkozó „1X2” piacának nyertes megérzése („Döntetlen”) 3,35-ös szorzót ért játékosaink 48 százalékának, miközben a „Mindkét csapat szerez gólt” fogadási lehetőségre tippelők 99 százaléka örülhetett 1,76-os oddsnak a gólváltás révén. A „Szögletszám 8,5” sorra fogadást kötők 99 százaléka remélt legalább 9 szögletet, 1,46-os nyereményszorzó mellett, ahogy játékosaink 92 százaléka azt is kiválóan megérezte, hogy a „Melyik csapat végez el több szögletet?” piacon a „Liverpool” a tökéletes tipp, 1,55-ös szorzóért.

 

Csütörtökön a Celtic ugyan idegenben kikapott az AZ Alkmaar vendégeként az EL-selejtező visszavágóján, de az odavágón aratott 2-0-s sikernek köszönhetően ott lesz a csoportkörben − ráadásul azóta kiderült, hogy az FTC-vel egy négyesben. Fogadási érdekességeink közül nem hiányozhat, hogy a hollandok sikerére több mint 100 ezer helyes tipp érkezett, 1,98-as oddsért. A skót klub a hétközi EL-továbbjutást követően a hétvégén csúcsrangadót játszott a bajnokságban, hiszen az Old Firm keretében a Rangers vendége volt – az eredmény egy újabb vereség, amit a tippek 49 százaléka remélt az „1X2” piacon, 2,50-es szorzóért.

Vasárnap este megtörtént az, amire a Paris SG szurkolói nagyon vártak, Lionel Messi csereként mutatkozott be új csapatában. A Reims elleni 2-0-s idegenbeli győzelem a „Hendikep 1:0” fogadási piacon 1,50-es szorzót ért – a tippek 96 százaléka bízott a vendégek legalább kétgólos sikerében. Messi ugyan még nem, ám K. Mbappé betalált, mindjárt kétszer is. Először a 16. percben, ami 1,60-as oddsot jelentett a benne bízóknak.

Németországban Szoboszlai Dominik újfent kezdő volt az RB Leipzig csapatában (Gulácsi Péterrel és Willi Orbánnal együtt), ám a Wolfsburg ezúttal túl nagy falatnak bizonyult. A hazaiak 1-0-s sikere 3,45-ös szorzót jelentett az „1X2” soron, míg a „Pontos végeredmény” fogadási piacra beérkezett helyes tippek 9,75-ös oddsot biztosítottak fogadóinknak. A Mainz 3-0-ra ütötte ki a Fürth csapatát, a beérkezett tippek 88 százaléka számított a hazai sikerre, 1,48-as szorzóért. Szalai Ádám kezdőként pályára lépve szerzett gólt, ami 2,70-es szorzóval járt együtt.

A spanyol élvonal legutóbbi fordulójában győzött a Real Madrid és a Barcelona is. Előbbi a Betis vendégeként nyert 1-0-ra – több mint 260 ezer tippet helyessé téve az „1X2” piacon, 1,95-ös oddsért. A katalánok a Getafét verték 2-1-re, ami az „1X2 + Mindkét csapat szerez gólt” fogadási sorra beérkezett tippek 85 százalékát varázsolta helyessé, 3,05-ös nyereményszorzóért. Az Atl. Madrid hazai pályán nem bírt az EL-címvédő Villarreal csapatával – a 2-2-es végeredményt így is sokan eltalálták, ami 18,00-s záró szorzót ért a „Pontos végeredmény” soron.

Olaszországban a hétvége legnagyobb meglepetése egyértelműen a Juventus hazai pályán elszenvedett veresége, Dybaláék ugyanis az Empolitól kaptak ki 1-0-ra. A vendégsikerében bízók 9,75-ös szorzónak örülhettek, míg a „Szögletszám 9,5” fogadási piacra beérkezett tippek 99 százaléka lett tökéletes („Több, mint 9,5”), 1,72-es oddsért. A Lazio rendkívül magabiztos, 6-1-es sikert aratott a Spezia ellen, több mint 200 ezer tippet helyessé téve az „1X2” piacon, 1,25-ös szorzó mellett. Ciro Immobile egymaga három gólt vállalt a hatból, így a benne bízók már 5 perc után 1,60-as oddsszal kalkulálhattak.

 

A hét második felének egyik legmagasabb nyerő oddsát prezentáló eseménye az EL-selejtezők Helsinki JK – Fenerbahce párharca volt, méghozzá a találkozó „Pontos végeredmények” piaca, ahol a nyertes tippért („Fenerbahce más”) 100,00-s nyereményszorzó járt.

 

A Winston-Salem városában rendezett férfi tenisztornát Ilya Ivashka nyerte, amire az esemény outright fogadási lehetőségénél tippelők 3 százaléka számított. A fehérorosz teniszező végső győzelméért járó legmagasabb nyertes odds 27,00-s, a záró szorzó pedig 2,65-ös volt.

 

A labdarúgó NB I előző fordulójának párharcai mozgatták meg leginkább a magyar eseményekre fogadni kívánókat, kezdve a Fehérvár – MTK csatával, ahol a hazai győzelemért 1,50-es szorzó járt (a végkimenetelre tett 181 612 tippből 151 237 volt hibátlan). Az FTC hátrányból fordítva győzött 4-2-re a DVSC ellen, ami 1,15-ös oddsszal párosult (a 178 023 tipp közel 88 százaléka lett makulátlan). A jégkorong olimpiai selejtező E-csoportjában rendezett Franciaország – Magyarország találkozó 5-3-as francia sikerrel ért véget (a 27 737 tippből 22 002 jelentett 1,50-es nyereményszorzót), a mieink ugyanakkor Olaszország legjobbjait 2-1-re verték (9 847 tippből 3 475 volt jó, 2,12-es odds mellett). Gálfi Dalma sikerrel vívta meg a US Open női selejtezőjét, így ott lesz az évad utolsó major tornájának főtábláján: a selejtező záró fordulójában a román Niculescut 2 szettben múlta felül (a találkozó nyertesére beérkező 3 413 tipp 67 százaléka ért 1,66-os szorzót).

 

Olvass tovább!