A nemzetközi helyzet egyre fokozódik – külföldi nagyágyúk a csütörtök esti Kincsem+ futamon!

Hat és nyolcéves kor közti mének, illetve heréltek nemzetközi ütközetét hozza a Kincsem+ futam Enghienben, ahol 60 ezer euró összdíjazással 2150 méteren sorakoznak fel a startautó mögé, tizennégyen.
Ez önmagában fogadási szempontból is kedvező, a presztízst pedig növeli, hogy a francia földre frissen érkező európai lovak a nem rég bemutatkozott klasszisokkal néznek szembe. Kaptah (7) a svéd karrierje után egy dobogós harmadik hellyel jelentkezett be a galloknál, rögtön Kincsem+ osztályban, amit utána egy győzelemmel is megfejelt. Legutóbbi hibájától el kell tekinteni, hiszen nyereg alatt ugrott, most pedig sulkyval visszatérve és Alexandre Abrivardal kiegészülve ismét a győzelemért küzdhet. Cargo Door (8) is Skandináviából tette át székhelyét, azóta pedig nagyon stabil és kiegyensúlyozott. Két elsőség után osztályt váltott és negyedik helyen zárt a referencia versenyen, David Thomain személyében pedig ezúttal olyan hajtót kapott, akivel még előrébb léphet. Vicki Laksmy (11) a debütáns, aki Olaszországból került négy hete francia tréningbe, a magyar közönség előtt is jól ismert Fabrice Souloy istállójához. Utolsó itáliai fellépésén néhány tizedre maradt el abszolút csúcsától, Franck Nivard pedig elsőre leteheti vele névjegyét új otthonában.
A tét és a presztízs óriási, nemzetközi sportélmény lesz az est fénypontja, 20:15-kor!
A verseny bővebb elemzése ITT és ITT olvasható.
Fotó: Cargo Door (forrás: paris-turf.com)

Olvass tovább!