Sebesség bűvöletében a háromévesek, esti sprint a Kincsem+ futamon csütörtökön!

Hároméves telivérek gyorsasági ütközetét hozza a csütörtök esti Kincsem+ futam, amelynek Deauville ad otthont.

Az 1200 méterre kiírt és 55 ezer euróra dotált hendikepnek Sparklia (11) a legnagyobb várományosa, aki bíztató helyezéssel mutatkozott be nemrég ebben az osztályban. A sors fura fintora, hogy az egyébként roppant stabil kanca még nyeretlen, pedig minden fellépésén részese volt a döntő küzdelemnek. Maxime Guyon már jól ismeri, és a hőn áhított első győzelem nagyot szólna ebben a mezőnyben. Almeida Girl (6) is hasonlóan megbízható és ugyanúgy egy negyedik hellyel debütált ezen a szinten, mint riválisa. A kanca győzelemmel hangolt, Christophe Soumillon pedig az ellenfél lovasát váltja a nyeregben, pikantériát adva kettejük párharcának. Light Wakeup (1) ugyan egy hajszállal lemaradt a nyerő kombinációról a referencia futamon, de ezúttal megváltozott beállítással és ausztrál szemellenzővel felszerelve tér vissza. Megszokta már ezt a rövid távot és idén többször is bizonyította versenyképességét. Olivier Peslier a javítás reményében maradt rajta, a topsúly ellenére is meglepheti vele a két favoritot.

Parázs hangulat és végletekig kiélezett küzdelem teszi teljessé a csütörtök esti szórakozást, 20:15-kor!

A verseny bővebb elemzése ITT olvasható.

Fotó: Almeida Girl (elől zöldben, forrás: canalturf.com)

Olvass tovább!