Öreg lovak sem rozsdásak, kis mezőny nagy sprintje a Kincsem+ futamon!

Hét és tízéves kor közti ügetők mérik össze sebességüket a szombat délutáni Kincsem+ futamon, Enghienben. A 2150 méterre kiírt és 60 ezer euróra dotált versenyben mindössze tizenhárman neveztek, ami fogadási szempontból igen kedvező. El Greco Bello (5) idén szárnyal, folyamatosan főszereplő minden versenyében és nem rég egyéni rekordot döntött. Gabriele Gelormini az állandó hajtója, aki egy régi adósságot törleszthet vele, nevezetesen, hogy Kincsem+ futamban is maradandót alkosson. Eadshot Josselyn (2) már rutinos ebben az osztályban, hiszen eddigi hat fellépéséből ötször végzett helyezettként, ezáltal joggal lehet most is a futam egyik legfőbb várományosa. Legutóbb itt pályarekordot ügetett, Yoann Lebourgeois pedig kiválóan ismeri, így minden mellette szól. Emone Cruz (1) némileg kakukktojás, hiszen eddig még sosem tudod kiemelkedőt nyújtani Enghienben, formáját azonban egy erős számmal igazolta két hete. Az átkot megtörni pedig marad a sulkyjában a champion címvédő Eric Raffin, aki kibabrálhat a két nagykedvenccel. Valódi izgalmak várnak mindenkit a tökéletes szombati délutáni programon, vagyis 15:15-kor a Kincsem+ futamon!

A verseny bővebb elemzése ITT olvasható.

Fotó: El Greco Bello (forrás: paris-turf.com)

Olvass tovább!