Extrém feladat előtt a telivérek, távbírásból vizsgáznak kedden!

Négyéves és idősebb telivérek távbírását teszi próbára a Kincsem+ futam Vichyben, ahol háromezer méteren mérik össze erejüket, egy másodosztályú hendikepben. Palus Argenteus (1) már bizonyította távbírását, június elején nem sokkal maradt le a győzelemről, de tavasz vége óta stabilan részese a döntő ütközeteknek. Állandó lovasa, Anthony Crastus kiválóan ismeri, a falról indulva pedig topsúlya ellenére is főszereplő lehet. Legutóbb maga mögé utasította Bubble Smart (8), aki a duplázás reményében indul ismét. Bár tavasszal még gyengélkedett, az elmúlt másfél hónapban azonban topformába lendült, nyergében pedig a zsoké mezőny veterán klasszisa, Gérald Mossé fog ülni. Aristocrate (2) tavaly megbízhatóan teljesített és magasabb osztályokban helyt állt, fél év kihagyás után pedig bíztatóan mozgott. Christopher Grosbois személyében új társat kapott, a szélső startboxból pedig nem lesz sétagalopp a feladata, de a végén ott lehet a döntő ütközetben. A kérdés csak az, ki marad a legfrissebb a hajrára? 13:50-kor, a szokott időben kiderül!


A verseny bővebb elemzése ITT és ITT olvasható.

Fotó: Palus Argenteus (forrás: turfomania.fr)

Olvass tovább!