Rajkumar a csütörtöki Kincsem+ favoritja

Klasszikus mérföldes hendikepre készülnek a telivérek, a csütörtöki Kincsem+ futamban keretében. Chantilly-ban a szintetikuson állnak starthoz a négyéves és idősebb galopp lovak, akik közül kiemelkedik a mindig frissen mozgó Rajkumar (4). A mezőny egyik rangidőse nagy rutinnal rendelkezik ezen a szinten, eddigi Kincsem+ futamainak a felét pedig a dobogón zárta. Pierre-Charles Boudot jól ismeri a nyolc éves heréltet, akivel egy éve ugyanilyen körülmények között diadalmaskodott. Azóta nagyot fordult a világ, akkor ugyanis még maga mögé utasította Senator Frost-ot (2), aki egy hónapja visszavágott neki, tíz nekifutás után, pályafutása első sikerét aratva ezen a szinten. A kortárs hasonló tapasztalattal és statisztikával rendelkezik, Stéphane Pasquier személyében pedig bevált nála zsoké csere. Már csak az a kérdés, hogy kettejük harmadik csörtéjét ki fogja megnyerni? Netán április 1-je lévén, bolondot űz belőlük a közvetlenül mellettük lévő startboxból, debütálni készülő Bocciatore (16)? Nicolas Caullery idomítottja ugyanis december óta letaszíthatatlan a dobogóról, és idei formáit látva megérett az osztályváltásra. Parázs küzdelem lesz, 13:50-kor pedig kiderül, ki nevet a végén!

A verseny bővebb elemzése ITT és ITT olvasható.

Fotó: canalturf.com

Olvass tovább!