Cheltenham Fesztivál – 3. nap

Harmadik versenynapjával folytatódik a Cheltenham Fesztivál március 18-án. A csütörtök délutáni hét futama közül, újabb három verseny került be a PMU prémium kínálatába.

A magyar idő szerint 15:30-ra kiírt Ryanair Chase jelen sorok írásakor tizenegy indulót számlál, hiszen az ötéves és idősebb lova számára nyitott 4100 méteres akadályversenyből Dashel Drasher, Real Steel és Saint Calvados is lejelentésre került. A Grade 1-es besorolással bíró futamban Willie Mullins idomítottjai képviselik a legjobb esélyt, aki ekképp nyilatkozott lovairól a Sport Life-nak.

Allaho: „Rachael Blackmore fogja lovagolni. Nagyszerű teljesítményt nyújtott az utolsó futása alkalmával, így komoly fejtörést okozott Paul Townend-nek, hogy őt, vagy Min-t válassza.”

Melon: „Bryan Cooper lesz a lovasa. Remek telivérről beszélünk, aki már eddig is jó eredményeket ért el a Fesztiválon, bár nyernie még egyszer sem sikerült. Négy cheltenhami második helyezést követően megérdemelne már egy győzelmet, talán ez lesz az ő napja.”

Min: „Kedveli a cheltenhami pályát, és a felszáradóban lévő gyep is növeli az esélyeit. Paul Townend őt választotta, úgy gondolom hát, hogy minden adva van a címvédéséhez.”

Tornado Flyer: „A december 6-án elért második helyezésén célszerű elbírálni, amikor a John Durkan Chase-ben második helyen ért célba Min mögött. Szerintem számolni kell vele, mert ebben a mezőnyben is odaérhet a dobogóra.”

4800 méteres gátversennyel folytatódik a program 16:05-kor. A Grade 1-es Stayers’ Hurdle tizenöt indulót hív a startjához, közülük pedig az a Paisley Park az angol szaklapok kedvence, aki a futam tavalyi kiírásában csak a hetedik helyen ért célba.

A cheltenhami prémium futamok sorát a 17:50-kor induló Challenge Cup Handicap Chase zárja, mely Late Romantic lejelentése nyomán „csak” huszonhárom indulót hív a startjához. Az ehhez hasonló mamut mezőnyökben szinte bármi elképzelhető, mégis azt tanácsoljuk a fogadni vágyóknak, hogy bátran tegyék meg tétjeiket az 5200 méteres akadályversenyben, mert akár egy esetleges favorit siker is szép summát eredményezhet.

Fotó: Min (forrás: Alan Crowhurst)

Olvass tovább!