Hét évnél idősebb kancák mérik össze gyorsaságukat február 15-én, a vincennes-i nagypályán lefutásra kerülő Kincsem+ futamon. A 2100 méterre kiírt, nemzetközi versenyben tizennégyen indulnak startautó mögött. Elite San Leandro (5) szenzációs formában, győzelmekkel zárta a tavalyi szezont és két hónap pihenő után, hibája ellenére is visszanyerte lendületét. Év végén új egyéni rekordot ügetett és eddig mindhárom Kincsem+ futamán a helyezettek között végzett. Visszatér sulkyjába a korábbi sikerkovács, Éric Raffin, akivel idén is a csúcsra érhet. Több komoly kihívója lesz, köztük a francia földön harmadjára beérő Millie Millionaire (1) és a hónapok óta topon lévő Voyage d’Amour (14). 13:50-kor pedig kiderül, hogy ki nevet a végén!
Olvass tovább!
Fölényesen nyerte Pretorian a Kozma Ferenc Emlékversenyt
Pretorian (Jaroslav Línek) könnyen szórta el a Kozma Ferenc Emlékverseny mezőnyét.
Meteorit (Fézer Róbert) megérkezett mögé a második helyre, míg harmadiknak Culdaff (Jirí Palík) ért célba.
A versenynap kilenc futama egytől egyig izgalmas befutókat, látványos harcokat és megérdemelt győzelmeket hozott.
Versenyzési és fogadási szempontból egyaránt érdekesnek igérkezett a szabadfelállítású hendikep, a Leveldi Hendikep. Filealanglaise (2) – Rebellis (5) – St ...

2016. 08. 15. 08:28
Szlovén győzelem a Nevadian Díjban
Joze Sagaj irányításával Lotte szerezte meg a győzelmet a Nevadian Díjban. Az ötéves kancának nem kellett megerőltetnie magát, start-célban nyerte a futamot. A végén ugyan rászaladt a másik szlovén Unika Vik (Mitja Slavic), de megverni nem tudta, a harmadik helyen Sanger MS (Kőszegi-Kovács László) ért célba.
Fogadás szempontjából a napi amatőrverseny hozta a legnagyobb meglepetést. Rutkai ...
Fogadás szempontjából a napi amatőrverseny hozta a legnagyobb meglepetést. Rutkai ...
2016. 08. 15. 08:13
Hétvégi program a Kincsem Parkban
A nagydíjak árnyékában a Nevadian Díj lesz a szombati ügető legrangosabb futam, míg a vasárnapi galoppon a Kozma Ferenc Emlékverseny a legfőbb látnivaló.
2016. 08. 12. 10:46