Tippmix 2019/47. hét Hétfő – szerda

359 millió forint nyeremény a Wales – Magyarország Eb-selejtezővel!

A 47. hét első felében – a hétfőtől szerdáig terjedő időszak során – érvényben lévő Tippmix-kínálat legfontosabb eseménye minden kétséget kizáróan a Wales – Magyarország Európa-bajnoki selejtezős összecsapás volt, amely rangsorainkban is az első helyen zárt. A legtöbb kifizetett nyeremény toplistáján – ahol a kiegészítő lehetőségek révén nyert összegek is beleértendőek adatainkba – rögtön egészen parádés, 359 millió forintos nyereményt generálva végzett első helyen a magyar válogatott mérkőzése, amit a mieink csoportjának másik derbije, a Szlovákia – Azerbajdzsán csata közelített meg a leginkább, 255,41 millió forintos kifizetéssel. Az Írország – Dánia sorsdöntő találkozó 150,91 millió forinttal gazdagította a jól tippelőket, a Lengyelország – Szlovénia Eb-selejtező kapcsán pedig közel 142 millió forint került fogadóinkhoz. Felsorolásunkat a Görögország – Finnország meccs teszi teljessé, 115 millió forint fölötti kifizetéssel.

 

Toronymagasan nyerte a legnépszerűbb események versenyét is a magyar válogatott Wales elleni kvalifikációs mérkőzése, 901 311 megkötött fogadással – adatunkba itt is belekalkulálva a kiegészítő lehetőségekre tett tippeket. A mieink mögött 579 236 fogadáskötéssel a Szlovákia – Azerbajdzsán találkozó jön, amit a Lengyelország – Szlovénia csata követ, 549 214 szelvényen szerepelve. Írország és Dánia egymás elleni derbije is közkedvelt volt a honi tippmixelők körében, közel 510 ezer leadott tippel.

 

Aktuális kiemelt eseményünk sem lehet más, mint a 2-0-s hazai sikert hozó Wales – Magyarország Eb-selejtező, ahol az „1X2” piacon a beérkezett 332 668 fogadás 58 százaléka várt walesi sikert, 1,55-ös nyereményszorzóért. A „Hendikep 0:1” soron is 58 százalékos volt a találati arány, 2,35-ös oddsot jelentett a „Wales” válasz, miközben a „Gólszám” fogadási piac nyertes tippjét (2-3 gól) 77 százalékban találták el fogadóink, 1,75-ös szorzó mellett.

 

Természetesen outright fogadást is lehetett kötni a magyar labdarúgó-válogatott Eb-selejtezős szereplése kapcsán, a többi közt a „Magyarország továbbjut az E csoportból?” fogadási lehetőségen. A helyes tipp itt a „Nem” volt – 38 335 tökéletes választ jegyeztek a tippmixelők –, amiért 1,70-es volt a legmagasabb nyertes szorzó, 1,15-ös pedig a záró odds.

 

Szerencsemix kiadványunk jelen írásából sem hiányozhat a legügyesebb Tippmix-játékosokkal foglalkozó szegmens, ahol most egy egri Tippmix-fogadó kerül a „pole pozícióba”. Hevesi játékosunk 50 forintos alaptéttel – 6 000 forintos össztéttel – feladott 14/16-os kombinációja egészen szenzációs, 1 millió 720 ezer 846 forintos nyereményt biztosított számára, lévén nem volt hibás megérzése.

 

Labdarúgás Cambuur – Almere City 1X2 Cambuur 1,45 Nyertes
Labdarúgás Kongó – Bissau-Guinea 1X2 Kongó 1,70 Nyertes
Labdarúgás Lesotho – Nigéria 1X2 Nigéria 1,35 Nyertes
Labdarúgás Koszovó – Anglia 1X2 Anglia 1,40 Nyertes
Labdarúgás Bulgária – Csehország Gólszám 3,5 Kevesebb, mint 3,5 1,35 Nyertes
Labdarúgás Bahia – Palmeiras Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,45 Nyertes
Labdarúgás Gremio – Flamengo Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,60 Nyertes
Labdarúgás Gabon – Angola 1X2 Gabon 1,85 Nyertes
Labdarúgás Albánia – Franciaország Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,22 Nyertes
Labdarúgás Moldova – Izland Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,35 Nyertes
Labdarúgás Andorra – Törökország Gólszám 1,5 Több, mint 1,5 1,25 Nyertes
Labdarúgás Chapecoense – Ceara Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,45 Nyertes
Labdarúgás Atlético PR – Botafogo RJ Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,90 Nyertes
Labdarúgás Corinthians – Internacional Gólszám 2,5 Kevesebb, mint 2,5 1,40 Nyertes
Labdarúgás Fortaleza – CSA 1X2 Fortaleza 1,55 Nyertes
Labdarúgás Francia Guyana – Saint Kitts és Nevis 1X2 Francia Guyana 1,90 Nyertes

 

Egy gyömrői sportfogadó is elégedett lehetett tippjei minőségével, ugyanis a 100 forintos alaptét – összességében 4 500 forint kockáztatása – mellett játékba bocsátott 8/10-es kombináció 1 millió 39 ezer 236 forintos kifizetést jelentett makulátlanságából fakadóan.

 

Labdarúgás Lengyelország – Szlovénia 1X2 Lengyelország 1,70 Nyertes
Labdarúgás Wales – Magyarország 1X2 Wales 1,62 Nyertes
Labdarúgás Szlovákia – Azerbajdzsán Hendikep 0:1 Szlovákia 1,50 Nyertes
Labdarúgás Németország – Észak-Írország Gólszám 5,5 Több, mint 5,5 6,25 Nyertes
Labdarúgás Hollandia – Észtország Gólszám 4,5 Több, mint 4,5 2,00 Nyertes
Labdarúgás San Marino – Oroszország Gólszám 6,5 Kevesebb, mint 6,5 1,50 Nyertes
Labdarúgás Skócia – Kazahsztán Mindkét csapat szerez gólt Igen 1,95 Nyertes
Labdarúgás Belgium – Ciprus Gólszám 3,5 Több, mint 3,5 1,45 Nyertes
Labdarúgás Észak-Macedónia – Izrael 1X2 Észak-Macedónia 2,35 Nyertes
Labdarúgás Lettország – Ausztria Gólszám 3,5 Kevesebb, mint 3,5 1,50 Nyertes

 

A Szerencsejáték Zrt. internetes fogadási portálján, a www.tippmixpro.hu címen elérhető oldalon is alkottak Eb-selejtezőkre építő, pazar tippsorokat. Ezek közül egy 2 000 forintos téttel megjátszott 5-ös kötést emelünk ki elsőként, ahol a tökéletes szögletszám-tippek 332 024 forintos számlagyarapodást eredményeztek.

 

Labdarúgás Spanyolország – Románia Szögletek száma 9-11 2,80 Nyertes
Labdarúgás Svédország – Feröer-szigetek Szögletek száma 9-11 2,75 Nyertes
Labdarúgás Málta – Norvégia Szögletek száma 9-11 2,75 Nyertes
Labdarúgás Liechtenstein – Bosznia-Hercegovina Szögletek száma 9-11 2,80 Nyertes
Labdarúgás Görögország – Finnország Szögletek száma 9-11 2,80 Nyertes

 

Egy másik Tippmixpro-játékos 525 forintos téttel adta játékba 6-os kötését, amely tökéletességéből fakadóan végül 180 452 forintos nyereményt generált. Minden nyertesünknek szívből gratulálunk!

 

Labdarúgás U21Szlovákia – U21Grúzia 1X2 + Mindkét csapat szerez gólt Hazai és igen 3,20 Nyertes
Labdarúgás Írország – Dánia 1X2 Döntetlen 3,15 Nyertes
Labdarúgás U21Magyarország – U21Ausztria 1X2 U21Ausztria 2,07 Nyertes
Labdarúgás Wales – Magyarország Hendikep 0:1 Wales 2,85 Nyertes
Labdarúgás Szlovákia – Azerbajdzsán Hendikep 0:1 Szlovákia 1,70 Nyertes
Labdarúgás Görögország – Finnország Hendikep 0:1 Döntetlen 3,40 Nyertes

 

Válogatottunk fellépése mellett is rendeztek még ki-ki találkozót az Eb-selejtezők utolsó körében, ami mellett fogadási érdekességeknek szentelt szekciónkban sem mehetünk el szó nélkül. Az Írország – Dánia mérkőzésen az íreknek csak egy győzelem jelentett volna kijutást, de a találkozó végül 1-1-es döntetlennel ért véget. A végkimenetelre érkezett tippek 46 százaléka szólt ikszről, míg az első félidő kimenetelére leadott tippek 82 százaléka volt helyes – ahol szintén a „Döntetlen” volt a nyertes tipp. Olaszország 10-ből 10 győzelemmel fejezte be szereplését Eb-selejtezős csoportjában, zárásként az örményeket ráadásul 9-1-re verte Roberto Mancini csapata. Majdnem 22 ezer helyes tipp érkezett a „Gólszám 2,5” fogadási lehetőségre, közel 19 ezer tipp pedig a „Hendikep 0:2”-re, legalább háromgólos olasz sikert várva. A hét első felének egyik legnagyobb meglepetését jelentette, hogy Andorra U21-es válogatottja 2-0-ra legyőzte Törökország korosztályos csapatát Eb-selejtezőn. A miniállam együttesének győzelme 8,75-ös záró oddsszal párosult, igaz, a beérkezett tippek mindössze 5 százaléka várta ezt a kimenetelt. Az elmúlt szezonban oda-vissza kikapott a Recco gárdájától az FTC vízilabdacsapata, végül mégis megnyerte a Bajnokok Ligáját. Szerdán ismét összecsaptak, és a Fradi idegenben tudott 13-13-as döntetlent elérni, ami 8,00-s oddsot ért, több mint 12 ezer helyes tipp mellett.

 

A hét első felének legmagasabb nyerő oddsa egy Afrikai Nemzetek Kupája-selejtezőhöz kapcsolódik, ugyanis a Niger – Madagaszkár (2-6) párharc „Pontos végeredmény” piacának helyes tippje (Más) 105,00-s nyereményszorzóval járt együtt.

 

U21-es labdarúgó-válogatottunk Ausztria hasonló korú fiataljaitól kapott ki 1-0 arányban (a végkimenetelre tett 64 968 tippből 38 857 lett jó, 1,80-as odds mellett), amely találkozó a magyar érdekeltségű események között is fokozott figyelmet kapott. Női vízilabda-válogatottunk Spanyolországgal szemben jegyzett a rendes játékidő végén 8-8-as „remit” a Világ Ligában (17 537 tippből 3 785 lett tökéletes, 8,00-s szorzóért). A jégkorong Magyar Kupa elődöntőjébe jutásért vívott párharc 1. mérkőzésén az Újpest – FTC találkozó a vendégek 3-1-es sikerét hozta, 1,70-es oddsot érően (30 193 fogadás közel 75 százaléka volt makulátlan).

Olvass tovább!