13 éves lenne Overdose

Április 2-án, azaz húsvét hétfőn lett volna 13 éves minden idők egyik legsikeresebb magyar lova, Overdose. A pej mén Angliában született és másfél éves korában vásárolta meg Mikóczy Zoltán, csupán 700.000 forintos áron. Dózi – mert ez volt a beceneve – Ribárszki Sándor alagi versenyistállójából indul el világhódító útjára.
Üstökösként robban be a hazai, majd a közép-európai élmezőnybe. A régió pályái mellett győzött Németországban és Olaszországban is, háromévesen pedig már világklasszis sprinterként tekintett rá a szaksajtó. Ekkor ismerte meg a széles hazai közvélemény is, a balul sikerült párizsi versenyét követően. Négyévesen a Kincsem Parkban kezdett 20.000 néző láttára, amit sokáig nem követett verseny és győzelem sorozatos sérüléshullám miatt.
Sokáig őrizte veretlenségét, sikeréről még a New York Times is beszámolt. Közben új trénerhez, Jozef Roszivalhoz került idomításba és a tulajdonosi köre is bővült.
Hatéves volt mikor ismét visszatért a világ lóversenyszínpadára. Angliában a legmagasabb szinten Gr1-es futamban versenyzett, az 1000 méteres King’s Stand Stakesben a közeli negyedik lett. Pályafutását győzelemmel zárta Rómában.
Karrierjét ezek után fedezőnként folytatta, sajnos nem sokáig. Az első évjárata a Nemzeti Ménesben Dióspusztán, a második Németországban született meg. Csikói két és háromévesek, vannak köztük sokra hivatott tehetséges telivérek.

Névjegy
Tenyésztője: Graham and Mrs. Di Robinson
Tulajdonosai: Mikóczy Zoltán, CIG Pannónia Életbiztosító Zrt. OTP Bank Nyrt. , MOL Nyrt., Euroinvest Zrt., Közgép Zrt.
Trénerei: Ribárszki Sándor (12/12), Jozef Roszival (7/4)
Lovasai: Martin Srnec (3), Zdenko Smida (1), Piotr Krowicki (4), Andreas Suborics (6/4), Christophe Soumillon (2/1), Gary Hind (2), Frankie Dettori (1)
Pályafutása: 19 start, 16 győzelem
Európa legjobb hároméves sprintere 2008-ban
A világ harmadik legjobb sprintere 2008-ban
Pénznyereménye: 65.857.477 forint
Képességszámai: 123 RP (2008), 100 GAG (2008)
Elismerései: Magyar Olimpiai Bizottság Fair Play különdíja (2008.)
2008 legjobb sportolója (Figyelőnet)
Parlamenti emlékérem (2009)

Olvass tovább!