A szombati főverseny névadója: Imike

Az utóbbi évek egyik meghatározó ügetőjére, a 2002-es születésű Imikére emlékezünk a szombati versenynapon.
Kétévesen, Fazekas Imrével kezdte meg a felkészülést és rögtön a második versenyén győzni is tudott idomárjával. Háromévesen aztán lenyűgöző diadalmenetet kezdett meg, első tizenöt futása alkalmával tizenkétszer nyerni tudott. Csikóként a Viktória istálló színeiben futott Kelemen Tamás tulajdonában, majd az AMMA Rt.-hez tartozott. Négyévesen azonban már Kovács Dóra trenírozta és ezzel ismét visszakerült a Viktória istállóba, egészen pályafutása befejezéséig.
Számos elsőséget tett le a asztalra (főleg amatőrversenyekben), majd a napi főversenyek állandó szereplőjévé vált.
Első kiemelkedő sikerét nyolcévesen, a Bródy János Emlékversenyben aratta, kilencévesen pedig megvédte címét, sőt, még négy komoly trófeát gyűjtött azon a nyáron.
Győzelmeinek számát tekintve 47-ig jutott, amiből 19 napi főfutam volt. Fantasztikus karrierje során közel 13 millió forintot keresett tulajdonosának.

A verseny szombaton a Kincsem Parkban 16:30 órakor kezdődik.

 

Olvass tovább!