Taktikai versenyben győzött Timiko a Baka Hendikepben

Az élről forduló Timiko (Papp Kálmán) végig vezetve nyerte az év leghosszabb versenyét, a Baka Hendikepet. Renoir Lag (Lakatos Árpád) és Onze De Mayo (Branislav Mukity) szerezték meg a helyezéseket.
Elsőre eljött a Baka Hendikep mezőnye. Timiko élről természetesen vezetett, No Fear, Miki és Renoir Lag ügettek mögötte. Utrillo d’Amour már az első egyenesben megkezdte a zárkózást és a kanyarig be is tudott ülni Timiko mögé a második helyre. No Fear volt továbbra is a harmadik, majd Miki, Renoir Lag, Trónörökös, Onze De Mayo, Svéd barát és Ruby Reeves volt a sorrend. Így ügetett libasorban a mezőny, mozgolódás az utolsó körben kezdődött, ahol Utrillo d’Amour és Timiko kicsit ellépett a fáradó No Fear-től, Onze De Mayo és Miki pedig a vezető duó üldözésére indultak. Onze De Mayo lendülete a befutóban megtört, miközben Timiko elsőként érte el a célt, Renoir Lag pedig második lett.
A futam után vizsgálat (Onze De Mayo-4) volt, változás nem történt.
Az 5-ös számú Trónörökös hajtója (Kelemen Tamás) óvást emelt a 6-os számú Renoir Lag hajtója (Lakatos Árpád) ellen szorítás címén. A Versenyintézőség az óvást megtárgyalta és elutasította.
Befutási sorrend: Timiko (1) – Renoir Lag (6) – Onze De Mayo (4)

További futamok:

I. futam – Kulik Farm Díja Hendikep
Befutási sorrend: Utah River (5) – Norman (10) – Knock-down (3)

II. futam – Dr. Németh András Emlékverseny Hendikep
Befutási sorrend: Szilvás (6) – Dabano As (7) – Nixon (11)

III. futam – Nyeretlen Kétévesek Versenye – Orosházi Lovas Egyesület Díja
Befutási sorrend: Zaffiri (2) – Zucker (5) – Zucker Mustang (3)

IV. futam – Gy+Gy Istálló Díja
Befutási sorrend: Violetta (1) – Unique (4) – Victoria Top Secret (7)

V. futam – Horvát Dezső Emlékverseny
Befutási sorrend: Urán Lady (6) – Livi Kickoff (2) – Passion Grif (3)

VI. futam – 2017. évi Segédhajtó Kupa Hendikep VI. futam – Gyúrós Istálló Díja
Lejelentés: Talisman Sun (4)
Befutási sorrend: Rigoletto (6) – Orient Boy (1) – Opál lány (5)

VII. futam – Orosháza Város Nagydíja – Nagy László Emlékverseny
Lejelentés: Underpaid Hanover (6)
Befutási sorrend: Victory Knick (4) – Milliondollar Lux (5) – Unique Vil (1)

IX. futam – Amatőrverseny Hendikep
Befutási sorrend: Kingstone (1) – Rangos Meteor (2) – Raffaella SM (4)

Olvass tovább!