Rhodesien Storm start-célban nyerte a Dióspusztai Díjat

Rhodesien Storm (Alberto Sanna) rögtön az indítás után élre állt és végig kontroll alatt tartva a mezőnyt, biztosan nyerte a Dióspusztai Díjat. A hűséges Freddie Mercury (Jozef Parigál) érkezett a második helyre, Sárkányfű (Stanislav Georgiev) a harmadik.
A start után elég nagy pozícióharc alakult ki a frontban. Rhodesien Storm állt élre, mögötte Eskandar, Sárkányfű, Singidunum és Sabato szinte fej-fejt galoppoztak. Rhodesien Storm egy-két hosszas előnyt szerzett a többiekkel szemben a túlsó oldalon, akik Eskandar, Singidunum, Sabato, Maximum Joy, Sárkányfű, Freddie Mercury, Bourges sorrendben következtek, a mezőnyt ekkor Miss Turpan zárta, aki az utolsó kanyarban megkezdte a zárkózást. Rhodesien Storm biztos elsőként fordult a befutóra, de többen is kezdtek lendületet venni. Sárkányfű először a falon próbált utat találni, majd kívülre vette lovasa. Továbbra is ott volt Singidunum, középen pedig Freddie Mercury indított attakot a vezető Rhodesien Storm ellen. A favorit végül start-célban nyerte a versenyt, Freddie Mercury megszerezte a második helyet, Sárkányfű pedig a harmadikat.
Befutási sorrend: Rhodesien Storm (3) – Freddie Mercury (5) – Sárkányfű (7)

I. futam – Nyeretlenek Versenye I. rész:
Befutási sorrend: Red Van Winkle (6) – Estike (7) – Wardat (10)

II. futam – Riccardo Cella Hendikep I. rész:
Befutási sorrend: Origami (4) – Blokád (6) – Sonrisa (8)

III. futam – Nyeretlenek Versenye II. rész:
Befutási sorrend: Macic Rock (10) – Progresiv (2) – Eiskönigin (7)

IV. futam – Riccardo Cella Hendikep:
Befutási sorrend: Panama (11) – Sambo (7) – Voodoo Master (13)

V. futam – Jaross Sándor Emlékverseny Hendikep:
Befutási sorrend: Wizardess (2) – Mr Marbin (1) – Mondóka (5)

VI. futam – Tatai Díj:
Befutási sorrend: Al Shoogh (2) – Di Mo (1) – Pokolfajzat (3)

VII. futam – Puszta-Diósi Hendikep:
Befutási sorrend: Ridik (7) – Koperta (6) – Napleány (3)

IX. futam – Fairlypi Hendikep:
Befutási sorrend: Booxa (8) – Taco Boy (6) – Bandavezér (1)

Olvass tovább!