Gátverseny Auteuil-ben

Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

2017. 02. 27. – kedd – Jackpot: 300.000.000 Ft

3600 méteres gátversenyben futnak a telivérek, ezúttal a gát szakág szerelmesei hódolhatnak szenvedélyüknek, ugyanis a keddi programban Auteuil lesz a helyszínünk.

Véleményünk: Tom Mix (15) – Poligroom (1) – Kyalco (8) – London Whale (5) – Forest Forest (3)

Tom Mix (15) néhány gyengébb próbálkozás után felhagyott az akadályversenyekkel, úgy tűnik, hogy gáton viszont megtalálta számításait, az utóbbi időben minden esetben a döntőben végzett. A jelenlegi távval nem lehet gond, többször nyert már ilyen hasonló versenyt, ezen kívül pedig ilyen mezőnyökben is megállta már a helyét, zsinórban 2 alkalommal lett második. Itt az ideje egy újabb sikernek, főleg mivel a beállítása is kiváló, csupán 65 kg-ot visz.

Poligroom (1) top súllyal indul, ő rendszeres képviselője a 100.000 Eurós versenyeknek, legutóbb ugyanezzel a teherrel (72 kg) kapott ki. Nagyon peches ló, korábbi sérülése, valamint kevés futása miatt nem tudnak neki engedni. Idén már volt két jó versenye, 4. majd 2. helyen végzett, de a győzelem továbbra is hiányzik. Nagyon megérdemelné már a sikert. Trénere szerint kedveli ezt a pályát, úgy látja, hogy tovább javult, bízik benne, hogy végre megszerzik a győzelemért járó trófeát.

Kyalco (8) a hosszabb távú versenyekben érzi magát igazán otthon, utolsó sikerét is 4400 méteren nyerte, ezen a pályán. Nem áll tőle távol a rövidebb táv sem, 2013-ban 3300-ra is tudott versenyt nyerni, így kedden is bízhatunk benne. Philippe Peltier idomár nagyon elégedett lova kondíciójával, nyilatkozatában elmondta, hogy nagyon jót tett Kyalco-nak az október óta tartó pihenő, tippként pedig megsúgta, hogy kihagyás után mindig pompásan fut.

London Whale (5) január 4-én Pau-ban nyert Kincsem+ futamot, melyet nem tudott megismételni 27-én, akkor csak 4. lett. Isabelle Pascault idomár sem volt elégedett az utolsó futással, úgy várta, hogy sokkal előrébb fognak végezni. Munkában szépen mozog, úgy látja, hogy formáit tudja hozni kedden is, új lovasa David Cottin lesz, akivel már meglehet a kívánt siker.

Forest Forest (3) egy versenyben szerepelt 2017-ben, ami a hosszú kihagyást követően most helyzetbe hozhatja. A győzelemhez javulnia kellene még Mestere szerint is elképzelhető, hogy még egy verseny kell a győzelemig.

A futamról bővebben a napi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

A Kincsem+ futam 13:47-kor kezdődik, a teljes versenynapot élőben közvetíti a Sport Televízió

fotó:
http://www.canalturf.com

Olvass tovább!