Dióhéjban a Karneválról

2016 októberében 148 győzelemmel a háta mögött Jim Crowley kaparintotta meg az angol zsoké championátust. Egy hónnappal később már arról olvashattunk a szigetországi sajtóban, hogy az újdonsült bajnok élete lehetőségét megkapva, aláírt napjaink, s az elmúlt évtizedek egyik legnagyobb futtatójához, Sheikh Hamdan al-Maktoumhoz.

A korábbi ugrólovas Paul Hanagantől vette át a stafétát a sejk istállójában, s az első közös győzelemre nem is kellett sokat várni, hiszen december 22-én az ír tenyésztésű Naseemot vezette sikerre Chelmsford pályáján.

A január 5-én útjára indult Dubai World Cup Karneválon is hamar beköszönt a 38 éves zsoké, tette mindezt a meydani nyitónap első futamában, az arab telivéreknek kiírt Al Maktoum Challenge R1-ben (Gr-1, 1600m), ahol a kasszafavorit Af Mathmoon partnereként nyolc és fél hosszal győztek homokpályán, 1:45.5-re javítva a korábbi pályarekordot. Másfél órával később ismét Crowley győzelmének tapsolhatott a dúsgazdag publikum. Ezúttal az 1000 méteres Longines Master Collection Hendikepben nyert az első esélyként pályára lépő Ertijaal nyergében.

A versenynap főfutama, az angol telivérek számára nyitott, 250.000 amerikai dollár összdíjazású Al Maktoum Challenge R1 (Gr-2) címvédést hozott, a nyolcéves Le Bernardin (Tadhg O’Shea) magabiztosan abszolválta a homokpályán megrendezett mérföldes megmérettetést.

Remek zsoké teljesítményeket láthattunk a január 12-i második napon is, említhetnénk például Christophe Soumillon Red Galileoval aratott látványos győzelmét 2800 méteren a Godolphin istállónak, de nála is jobb napot fogott ki Richard Mullen, aki háromszor haladt át elsőként a célon. Mesterhármasában oroszlánrészt vállalt a hűséges Reynaldothewizard, hiszen a 11 éves herélt egy esztendő elteltével újra megnyerte a Listed besorolást élvező Dubawi Stakest (1200m, homok).

„Van valami ezekkel a 11 évesekkel?” – tette fel a költői kérdést egy héttel később a meydani futamokat 2000 novembere óta közvetítő Terry Spargo, minekután egy újabb veterán, nevezetesen Medicean Man bizonyította a régi tézist, jó az öreg a háznál. Jeremy Gask idomítottja 57.5 másodperc alatt teljesítette az 1000 méteres sprint távot nyergében a Kincsem Parkból is ismert David Parkesszal.

A január 19-i harmadik versenynapon Soumillon újabb nyerőt lovagolt a Godolpin istállónak. A Shamardal apaságú Really Special három hosszal nyerte a helyi 1000 Guineas (1400m, homok) felkészítőjét, míg a Group 2-es Al Fahidi Fortban (1400m, gyep) Championship és Colm O’Donoghue bizonyult a legjobbnak megelőzve a Flash Fire-William Buick párost.

Folytatás január 26-án…

Alpi

 

fotó:
pbs.twimg.com

Olvass tovább!