2000 méteres síkverseny a Cote d’Azure-ön

52.000 eurós összdíjazásért harcolnak kedden a telivérjeink, egészen pontosan ötévesek és idősebbek. A Prix de Marseille 16 lovas mezőnyéből a legtöbb induló már ismerős lehet a lóverseny rajongók számára, akár közülük kerülhet ki a győztes.

Véleményünk: Veakalto (4) – Multiple Chances (6) – Cayambe (5) – Cozy Girl (2) – Art of Zapping (13)

1152399_PHW_veakaltoVeakalto (4) formái nem teljesen egyöntetűek, ugyanakkor mindig hasonló képességű lovakkal versenyez, így egy magasabb formája ezúttal is elég lenne. Érdekes ló, aki folyamatosan közel végez, ezzel is arra utalva, hogy van benne képesség, azonban minden második futása rosszul sikerül. Vaclav Luka nagyon bízik lovában, de ő is úgy fogalmaz, hogy a szerencse faktorra is szükségük lesz.

Multiple Chances (6) nagyon hasonlóan teljesít, ki is emelkedik stabilitásával, de valami miatt mégis peches, hiszen a győzelmek sajnos elkerülik. Legutóbb együtt versenyzett a fent említett favorit Veakalto-val, akkor mögötte végzett a 4. helyen. Mindenképpen pozitívan említhető a neve mellett kitartása, ugyanis tőle még a derby táv (2400 méter) sem áll távol, a keddi 2000 méteres már az ő versenye lehetne.

Cayambe (5) nagyon friss formával rendelkezik, bennünk élhet még korábbi rossz futása, amikor helyezetlen lett, mégis kár volna az ötéves mén mellett elmenni. Új istállóba került a közelmúltban, de már az előző trénernél is felhívta magára a figyelmet. Emellett keresi lovasát is, most Pierre-Charles Budot kap lehetőséget, a 2016-os Európa Champion gyakorlata nem mindennapi.

Cozy Girl (2) duplázásra készül. Esetében a hosszú kihagyás okozhat gondot. Lovasa a többszörös champion, Chritophe Soumillon, aki hétfőn mesterhármast lovagolt csak segítheti, hiszen utolsó versenyében együtt győztek. Fabrice Vermuelen lovaival rendszeresen számolni kell, nyilatkozatában nagyon elismerően beszélt kancája munkaformáiról, mindenképp a győzelemért hajtanak, míg tréningtársa, Muhlya (14) képességét csak a helyezésekig látta reálisnak a mester.

Art of Zapping (13) szintén crack lovast, Maxime Guyon-t kapja társul. Ez lesz negyedik közös szereplésük, melyből kétszer dobogón állhattak már. Idén még nem versenyzett, a tavaly évet jó helyezésekkel zárta, minimális pihenő után újra bizonyítania kell, ráadásul most erősebb mezőnyben. Eddig még nem sikerült Kincsem+ futamot nyernie, talán most itt az ideje.

A futamról bővebben a vasárnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

A Kincsem+ futam 13:47-kor kezdődik, a teljes versenynapot élőben közvetíti a Sport Televízió.

fotók:
http://www.paris-turf.com/
http://www.cagnes-tourisme.com/

Olvass tovább!