Pau, Vincennes és Meydan a csütörtöki programban

Esélylatolgatás a csütörtöki Kincsem+ futamhoz

2017. 01. 19. – csütörtök – Jackpot: 300.000.000 Ft

Igazi világjáró program várja a lóverseny szerelmeseit csütörtökön. A délutánt pau-i galopp, gát, cross country és akadályversenyek indítják, közbeékelve egy kis vincennes-i ügetővel. Ez már önmagában igen változatos lenne, de mi nem szeretnénk, ha unatkoznának ezért bepillanthatnak a csodás Dubai-ba is. A világ egyik leggyönyörűbb és leginnovatívabb pályájáról 5 versenyt láthatnak és természetesen fogadhatnak is. A napi Kincsem+ futam az ügetőkről fog szólni, 16 hatéves kancával.

Véleményünk: Bauloise Haufor (16) – Bilfie de Guez (11) – Bora Bora Jiel (13) – Bea de Beauval (9) – Bodega Cheneviere (12)

bauloise-haufor1Bauloise Haufor (16) két második helyezését követően most favorit, érik már számára a győzelem. Hajtója az a nagyon fiatal és tehetséges Charles Julien Bigeon, aki megannyi sikere mellett hétfőn Afgan Barbes-t vezette győzelemre olyan tanárit hajtva, melyre felkapta fejét a szakma. Mivel rendszeresen ő hajtja és jól ismeri lovát, mindenképpen számíthatunk rá, hogy mindent megtesz majd a győzelemért.

Bilfie de Guez (11) Jean-Michel Bazire-ral indul, akivel tavaly év végén kétszer is győzött már. Legutóbb kicsit kevésbé voltak sikeresek, de még így is megcsíptek egy pénzes 4. helyet. Fontos, hogy majdnem egy hónapja nem futott, így lehetett ideje regenerálódni, kicsit töltődni a csütörtöki versenyre.

Bora Bora Jiel (13) utolsó versenyei nem sikerültek, hibázott, majd helyezetlenül ért célba. Korábbi teljesítménye alapján mégis ajánlható, hiszen november 22-én saját rekordot ügetve mutatta, hogy van még benne potenciál. Jean-Luc Dersoir a ló tulajdonosa és idomárja egy személyben beszámolójában kijelentette, hogy el kell felejteni az utolsó rossz szereplését, munkaformái alapján pedig nagyon csalódott lenne, ha nem lennének valami miatt helyezve.

Bodega Cheneviere (12) hasonlóan peches két utolsó futást produkált, esetében két galopp volt a mérleg. November második felében igen értékes második helyezést szerzett, ráadásul jó időeredménnyel (1:13,7). Luc Gaborit őszintén elmondta, hogy lova az ő hibájából lett diszkvalifikálva. Ezúttal át is adja a hajtószárat Matthieu Abrivard-nak, aki a zárómunkájában is hajtotta, így mindenképpen jó párost alkothatnak.

A futamról bővebben a vasárnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

A Kincsem+ futam 13:47-kor kezdődik, a teljes versenynapot élőben közvetíti a Sport Televízió.

fotók:
http://www.equidia.fr/

Olvass tovább!