Komoly összdíjazás, kis mezőny, főszerepben az Ügetők

Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

2016. 12. 20. – Jackpot: 300.000.000 Ft

Ezúttal kis mezőnnyel várja Önöket a Kincsem+ futam, Vincennes-ben, ahol 2850 méteren csatáznak majd egymással az ügetők. A vincennes-i versenytéren a pálya adottságainak megfelelően több vonalvezetést is kihasználhat a versenyszervező. A fordulóstartot követően hosszú egyenesben kezdenek a lovak, melynek végén a nagyobbik ovális pályaszakaszon tesznek meg egy teljes kört a célig, ez a”C” pályaváltozat.

Véleményünk: Venise Girl (5) – Victoire de Levres (4) – Vic du Pommereux (15) – Venquero Phedo (2) – Ustou (6)

Venise_girlVenise Girl (5) rendszeres résztvevője a nehezebb versenyeknek, melyekben eddig nem igazán nőtt neki babér. November közepén futott ilyen távon, akkor hibázott, és a későbbiekben 2100 méteren sem javult sokat. Figyelmet érdemel azonban az utolsó formája, mely még annyira friss, hogy még élesen élhet az emlékeinkben, hiszen mindössze 5 napja futotta, harmadik helyet szerezve meg.

Victoire de Levres (4) sulkyjába ezúttal Eric Raffin pattanhat második alkalommal, ami nem is csoda, hiszen a crack hajtó nagyon sokat hozott előre a hétéves kancán, végre pénzdíjas 5. helyen végeztek. Flavien Provost idomár elmondta, hogy lova egészségügyi problémákkal küzdött az őszi szezonban, gyengébb formáit tehát ennek tulajdoníthatjuk. Azóta felgyógyult, remekül dolgozik, számíthatunk rá kedden!

Vic du Pommereux (15) idén nem az igazi, legjobb formái miatt azonban mégsem lehet kihagyni. Nagyon váltakozva-, de időnként mutatkozik, augusztusban pl.: 2. helyet is szerzett, ami arra utal, hogy meg van még benne a régi tudása. A keddi verseny konkrét cél volt menedzsmentje számára, ide készítették, egészen biztos, hogy mindent megtesznek majd a győzelemért.

Venquero Phedo (2) hektikus versenyző, több hibázása között azonban megbújnak jó eredmények, olyannyira jók, melyek akár a dobogó felső fokaira is elsegíthetik a hétéves heréltet. Októberben Les Sables-d’Olonne-ban gyengébbek között ugyan, de éppen csak, hogy kikapott 1:16,1-es időeredményt ügetve, ezután kétszer is cserben hagyta a fogadókat viszont legutóbb Vincennes-ben ismét győzni tudott. Trénere szerint a start utáni néhány méter lehet kritikus, ha a verseny elején minden rendben megy, küzdhet a helyezésekért.

Ustou (6) nagyon hasonló versenyeket produkál, mint Venquero Phedo, kettejük közötti lényeges különbség, hogy előbbinek régebbi formáira lesz majd szüksége, ha győzni szeretne. Próbálták magasabb kategóriában is (70.000-85.000 Euró) itt az aktuális felkészültsége kevésnek bizonyult. Sokat jelenthet a nagy erőpróbák után, hogy most könnyebb feladatot kap, így akár még meglepetést is szerezhet, egyelőre azonban az első öt közé kerülés tűnik reális célkitűzésnek.

A futamokról bővebben a szombati programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

A versenynap 12:25-kor indul Cagnes-Sur-Mer gátversenyeivel, a Kincsem+ futam pedig 13:47-kor fog startolni.

A futamokat élőben követhetik a Sport Televízióban.

http://www.equidia.fr/

Olvass tovább!