Sikerül a visszavágó?

Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

2016. 11. 28. – Jackpot: 300.000.000 Ft

Nagyon izgalmas, hasonló képességű lovakból álló mezőny várja Önöket a keddi Kincsem+ futamban. A versenyt négyéves és idősebb lovaknak írta ki a francia versenyszervező, a tervek szerint 16 induló közül kellene eltalálni az első öt helyezettet.

Véleményünk: Elusive Dancer (4) – Brave Impact (6) – Max La Fripouille (3) – Samire (2) – Prophets pride (12)

elusive dancerElusive Dancer (4) legutóbb kikapott a most top súlyt cipelő Smart Whip (1)-től, most itt a lehetőség, hogy revansot vegyen. Mindenképp jobb a beállítása, hiszen most fordított a helyzet, neki kell kevesebb súlyt (58,5 kg) vinnie, míg Smart Whip 2,5 kg hátrányból indul. Állandó lovasa Cristian Demuro fogja lovagolni ezúttal is, győztek már együtt 2000 méteren ebben a szezonban Kincsem+ futamban, utóbbi két versenyükben pedig második helyen értek célba, ami igen jó ajánlólevél a keddi versenyhez.

Brave Impact (6) sokat látott ló, aki már erősebbek között is megmutatta képességét. 2100-3000 méterig folyamatosan jól szerepelt, február óta minden versenyében pénzért futott. Eredményei között ugyan csak egy győzelmet találunk, ellenben a dobogón az utóbbi időben kétszer is láthattuk derby távon (2400 méter), egyszer Compiegne-ben, egyszer pedig Saint-Cloud-ban.

Max La Fripouille (3) szintén a magasabb súlyteherrel (58,5 kg) “megáldott” lovak közé tartozik, tekintve, hogy utolsó versenyét győzelemmel zárta Le Croise-Laroche-ban. Általában kiegyensúlyozottan hozza a tőle megszokott formákat, utolsó előtti versenyében azonban nagyon megverték. Ezúttal remélhetőleg szurkolhatunk egy jó helyezésért, trénere is ebben bízik. Lovasa miatt is ajánljuk, hiszen a menedzsment ezúttal nem mást szemelt ki, mint az új Európa rekordert, Pierre-Charles Budot.

Samire (2) nagyon jól fut 2500 méteren, idén több alkalommal is “ízlett neki” ez a táv. Nem indul túl gyakran, úgy tűnik neki a havi egy futás a legoptimálisabb. A szintetikus borítás Deauville-ben kifejezetten kedvező lehet neki, trénere nyilatkozatában elárulta, hogy Samire nagyon szívesen fut a PSF felületen. Pascal Bary idomár szűkszavú volt, úgy véli a verseny alakulása sokban befolyásolhatja majd lova futását ellenben nyitva hagyta a lehetőségét egy esetleges győzelemnek is.

Prophets Pride (12) Chantillyban remekelt, háromszor is győzött, ráadásul különböző távokon (2700, 2800, 3000 méter). Ezeket a sikereket alacsonyabb kategóriában szerezte, ellenben zsinórban, ami nem elhanyagolható körülmény. A sok sikert két rossz futás követte, Marseilles-ben, nehezebb mezőnyökben, más lovassal, most azonban hátha ismét fordul a kocka, hiszen ismételten a belga szupersztár Christophe Soumillon pattan nyeregbe. Trénere szerint szintetikuson sokkal jobb sanszuk van, az első öt közé várja, 56 kg-os terhük is kedvező helyzetbe hozhatja.

Top súlya ellenére nyerő formájával nehéz kihagyni Smart Whip-et (1), aki még így is benne lehet a nyerő kombinációban. Mindkét őszi versenyében formában volt, trénere szerint pedig bármire képes lehet, még négy kg-os büntetését követően is.

A futamról bővebben a holnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

Kincsem+ futam 13:47-kor fog startolni, a teljes versenynapot élőben követhetik a Sport Televízióban.

fotók:
www.paris-turf.com

Olvass tovább!