Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

2016. 11. 15. – kedd – Jackpot: 300.000.000 Ft

Beaumont-de-Lomagne-ba kalauzoljuk el Önöket a napi főverseny idejéig. A Kincsem+ futamban az ügetőlovak kapnak reflektorfényt, ezúttal 16 induló közül próbáljuk meg eltalálni az esélyeseket.

Véleményünk: Verika Daipret (4) – Unieme (8) – Un Grand Meaulnes (13) – Utall la Chare (12) – Ubu de la Brosse (1) 

verika_dairpetVerika Daipret (4) idei szezonja eddig nem alakult tökéletesen, bár erről a lóról nagy általánosságban elmondható, hogy váltakozva fut (3 10 4 Gal. 7 3 2 7 4 7 2 Gal. 12 – 2016). Hosszú kihagyás után láthatjuk viszont, utolsó versenyét szeptember 3-án futotta, kifejezetten bíztató formát futva, harmadikként végzett. Jean Boillereau nyilatkozatában elmondta, hogy idomítottja kis sérülés miatt kényszerült pihenőre, szerencsére ez csak olyan fokú volt, melyből azóta tökéletesen felgyógyult.

Unieme (8) alacsonyabb kategóriákból kerül most ebbe az F-kategóriás futamba. Eredményeiből látszik, hogy hosszabb távon szívesebben fut, jobban teljesít, így a keddi 2950 méter is tovább növeli esélyeit. Szeptemberben jó formában volt, két dobogós helyezést is szerzett. Idomárja szerint egy hónappal ezelőtt futott utolsó versenyében kicsit fáradt volt, így most közel egy hónap pihenő után visszatérve jobb futást remél, úgy véli reális esélyük lehet akár a győzelemre is.

Un Grand Meaulnes (13) két utóbbi futásakor ugrott, nem feküdt neki a gyep felület azonban korábbi formái alapján döntős esélyt képvisel (Gal. Gal. 2 2 7 7 5 Gal – 2016). Augusztusban nagy formában volt, kétszer állt a dobogón, nyerni viszont nem tudott ebben az évben, ha korábbi formái visszatérnek jó eséllyel várhatja a holnapi versenyt.

Utall la Chare (12) idei nyerése révén még a favoritok közé tartozik. Mellette szól, hogy a keddinél magasabb kategóriában is kipróbálták, és ugyan nyerni erősebbek között nem tudott, viszont helyezettként pénzt tudott keresni. Stabil ló, idén egy hibázást leszámítva mindig érvényeset tudott futni. Érdekes, hogy az év elején nem találták a beállítását, mélyen mostani formái alatt teljesített, azóta azonban kicserélt lóként teljesít. Több helyezése mellett kétszer győzött, jó eséllyel a helyezettek közé várhatjuk.

Ubu de la Brosse (1) augusztus 13-án nyert versenyt, azóta viszont csak egy helyezése volt. Mellette szól, hogy ezekben a társaságokban futotta formáit, így mindenképpen az esélyesek között kell számon tartani. Jean Boillereau idomárhajtó szerint lova munkában repül, csalódott lenne, ha helyezetlenül végeznének. Jó hír az is, hogy ezen a pályán nyert már versenyt, augusztusban.

A futamról bővebben a holnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

Kincsem+ futam 13:47-kor fog startolni, a teljes versenynapot élőben követhetik a Sport Televízióban.

 

fotók:
http://www.ladepeche.fr/

Olvass tovább!