Esélylatolgatás a szerdai Kincsem+ futamhoz

2016. 09. 20. – szerda – Jackpot: 1.650.000.000 Ft

Szerdán a nap több müncheni és compiegne-i versenye után az ügető szerelmeseinek kedvez a Kincsem+ futam. Helyszínünk Le Croise – Laroche lesz, a versenyben az első hét helyezett kerül díjazásra közöttük 100.000 Eurót osztanak majd szét. Fogadási szempontból egy árnyalattal könnyebb lehet a futam, hiszen most “csak” 14 ló közül kell megtalálni a kedvenceket.

Véleményünk: Anna Mix (6) – Voltigeur de Myrt (3) – Valko Jenilat (7) – Briac Dark (13) – Rocky Winner (1)

Anna Mix (6) crack hajtójával, Franck Nivard-al nyerő esélynek tűnik. Döntően Norvégiában fut, ott is tréningezik, ami a futásait illeti, igen eredményes, nyert már 172.320 Eurós versenyt is augusztusban, igaz rövidebb távon (2140 méter). Utolsó futásakor 2350 méteren próbálkoztak vele Avenches-ben, akkor harmadikként végzett, trénere a külső startszámnak tudja be az eredményt. Nagyon bízik a ló jó futásában, eredményes szereplést vár tőle.

img-3737Voltigeur de Myrt (3) is rendelkezik már jó eredményekkel ebben az évben, ráadásul több országban is letette már a névjegyét. Utolsó két alkalommal az olaszországi Cesena pályáján futott, szeptember 3-án harmadik helyet szerzett 1660 méteren. Júniusban együtt futott a méltán híres Bold Eagle-el, akkor hatodik helyen végzett 2100 méteren. Hajtója napi szintű kapcsolatban van lovával, hiszen még munkában is együtt dolgoznak, érik már egy szép győzelem számukra.

Valko Jenilat (7) magas sansz ebben a versenyben, több érv is az eredményes futása mellett szól. Idén 5 futásból 3 alkalommal győzött, egyszer volt 4. helyezett, egyszer pedig hibázott. Az év nagyobb részében Group versenyekben szerepel, tehát tudását több komoly ló ellen is megmutatta már, valamint közép- és hosszú távú versenyekben is eredményes, vélhetően most sem lehet gond a távval. Trénere favoritnak tartja.

Briac Dark (13) állandó hajójával Franck Anne-val egy jól összeszokott párost alkotnak. Többször futott Ő is Bold Eagle-el, akkor 5. lett Vicennes-ben 3000 méteren. Idomárja úgy látja, hogy lova folyamatos javulásban van, kicsit tart a rutinos versenytársaktól, ugyanakkor bízik egy jó helyezésben.

Rocky Winner (1) utolsó versenyében második helyen végzett Voltigeur de Myrt (3) előtt Cesena-ban. A korábbiakban is abszolút eredményesnek mondhatjuk, hiszen augusztusban Enghien-ben Bird Parker mögött volt harmadik (150.000 Euró). Sok utazása esetleg óvatosságra inthetne minket, ugyanakkor a ló hajtója Gabriele Gelormini úgy nyilatkozott, hogy lovának fantasztikus a kondíciója a sok utazás ellenére is, így jó futást vár tőle.

Kontra lovakat most is találunk szép számmal, ajánljuk Önöknek Astor du Quenne-t (8) aki mindig nagydíjakban fut, augusztusban nyert is egyet Enghienben, valamint Dante Boko-t (9), aki szintén kirobbanó formában van, még magasabb kategóriában is szoros 4. helyen végzett (200.000 Euró).

A futamról bővebben a holnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

Kincsem+ futam 13:47-kor fog startolni, a teljes versenynapot élőben követhetik a Sport Televízióban.

Fotók:
http://www.canalturf.com/
http://www.turfomania.fr/

Olvass tovább!