Szombaton ügető, vasárnap pedig ismét galoppversenyek is a Kincsem Parkban

Színvonalas napi főfutammal jelentkezik a szombati ügető, a tízfős Grál-lovag Díjban legalább hatan-heten küzdhetnek a győzelemért. A Magyar Turf a nagyszerű formában lévő Sanger MS (Kőszegi-Kovács László), a tehetséges Samuel Becket A.T. (Hajnal Tibor), a szinte mindig döntős Nőcsábász (Veljko Mazsity), illetve a korrigálni készülő Philadelphia (Márton Lajos) négyesét várja az élre. Rajtuk kívül azonban Oldtimer Diamant, Ördög Hegedűse és Henrik Ibsen A.T. is helyre érhet. Érdekes összecsapás lesz még az Utalványozó Díj, melyben három és négyéves, belföldi kancák vetélkednek. Itt, a Derbyben is látott hármas, Tamara Boss (Veljko Mazsity), Tarita Teriipia AT (Hajnal Tibor) és Tengelic (Hegedűs Sándor am.) csatájára van kilátás.

Vasárnap a kis szünet után folytatódik a galoppszezon. A legrangosabb ütközet a Bérczy Károly Emlékverseny lesz, melyben Báthory (Stanislav Georgiev) komoly sansznak számít. Kovács István II. idomítottja ebben a szezonban már háromszor diadalmaskodott, és ezúttal sem lesz könnyű őt megszorongatni. A szaklap Freddie Mercury (Paizs Gábor) és a külföldi tréningből visszatérő tavalyi Derby negyedik Dall’ Armi (Jozef Parigál) duóját véleményezi a favorit mögé. A szokásoknak megfelelően mindkét nap 15.15-kor rajtol a Kincsem+ futam, míg szombaton 18.00-kor, vasárnap pedig 14.00-kor veszi kezdetét a hazai program. Élőben közvetít a

fotó: Dr. Kovács Gábor

Olvass tovább!