A tervezett taktikánk szerencsére bevált, sikerült úgy versenyeznünk, ahogy elterveztük, mivel Time To Say Goodbye jó startja után könnyedén, a saját maga által diktált tempóban, szívesen versenyzett. Miután Tengelic elfáradt, hamarabb kellett indítanunk, mint ahogy azt gondoltam, de utólag visszanézve jó döntés volt, és a végén sikerült megtartanunk az addig megszerzett előnyünket.
Nagy öröm számunkra ez a győzelem, ezúton is kiemelten szeretném megköszönni az istálló valamennyi dolgozójának azt a kemény és jó munkát, amivel hozzájárultak ehhez a szép sikerhez.
Royal Flesh erre a versenyre készült, sikerült topformába hozni. A számára legkedvezőbb taktikával tudott versenyezni, aminek köszönhetően megnyerte a futamot. Salihamidzic futása számomra kisebb csalódás volt, úgy tűnik ez a taktika nem kedvező a számára. Royal Flesh-t nem viselte meg a verseny, kisebb pihenője után az Ötévesek Nagydíjában áll majd starthoz.