Quelindo újabb nagy feladata

Fantasztikus, magdeburgi sikerét követően ismét megpróbálja bevenni Németországot a kiváló szürke, Quelindo (Alberto Sanna). A Hármas Korona nyerő mén ezúttal Dortmundban lép pályára, méghozzá szintet lépve, hiszen Listed győzelme után vasárnap már Group 3-as besorolású futamban csap össze rendkívül erős telivérekkel. A 29. alkalommal megrendezésre kerülő, patinás Grosser Preis der Wirtschaft összdíjazása 55.000 euró, míg a távja 1750 méter. Az indulók között igazi nagyágyúk nevei tűnnek fel, röviden nem is lenne könnyű összefoglalni teljesítményüket, így kicsit kielemezzük külön-külön a pazar képességű riválisokat.

Potemkin (Eduardo Pedroza): Andreas Wöhler idomítottja ötéves kora ellenére az elmúlt esztendőben vált igazi klasszissá. Háromévesen csupán nyár közepén debütált, két harmadik helyezését követően azonban nem is láthattuk egészen tavaly áprilisig. Ekkor kezdődött menetelése, a szezon folyamán hétből hatszor is hazaért, ráadásul októberben a fővárosban nyert Group 3-at. Ellene szól, hogy idén először fog starthoz állni, ám még így is az esélyesek táborát erősíti.

Lucky Lion (Adrie de Vries): Az ötéves mén már fiatal kora óta a német élvonalhoz tartozik, háromévesen a 2000 Guineas-t is behúzta, majd a Derbyben csak a szenzációs Sea The Moon tudta megverni. Később Münchenben Group 1-ben is diadalmaskodott, azt a Noble Mission-t előzve, aki ír, francia és angol pályán is gyűjtött elsőséget a királykategóriában, és nem mellesleg Frankel teljes testvére. Ezek után folyamatosan hosszabb távon próbálkoztak vele, ebben az idényben azonban már miler erényeit csillogtatja. Jelenlegi GAG száma 93, minden bizonnyal a játékosok egyik kedvence lesz.

Wild Chief (Alexander Pietsch): A mezőny talán legjobb tagja, háromévesen a Francia és Német Derbyben is megmérettették, előbbiben negyedik, míg utóbbiban ötödik lett. Azóta is folyamatosan a legmagasabb szinten versenyez, a gallok közép és félhosszútávú nagydíjainak rendszeres résztvevője. Legnagyobb sikere Hannoverben egy Group 2-es győzelem, de másfél hónappal ezelőtt Saint-Cloudban közeli negyedikként végzett a Prix Ganay-ban, melyben Aga Khan lova, Dariyan volt a nyerő. Legutóbb a Prix d’Ispahan futamában a világranglista élén tanyázó A Shin Hikari gálaelőadását tekinthette meg tisztes távolból, bár hozzá kell tenni, hogy a Derby hős New Bay csak három és fél hosszra volt tőle. Favoritnak számít.

Guizot (Filip Minarik): Ullman Báró heréltje kétévesen a Preis des Winterfavoritenben mutatta meg kivételes tudását, méghozzá egy előkelő harmadik hellyel. Ezt követően téli pihenőre vonult, majd idén viszonylag korán, már márciusban talpon volt. Elsőre nagy csalódást keltve, csak ötödik lett, másodjára ugyanakkor már biztosan abszolvált egy nyeretleneknek kiírt párbajt. A társaság nem volt túl acélos, ennek ellenére magas, 89-es formát kapott, amely igencsak jó ajánlólevél.

Nacar (Andreas Suborics): Még nyeretlen ez a hároméves, de négy eddigi megmérettetéséből kétszer is Group 3-ban vitézkedett, ebből egyszer a második helyen végzett. Futott már jól középtávra, ám legmagasabb számát 2000 méteren érte el. Május végén a baden-badeni Derby Trialban lemaradt, papíron őt tarthatja a magyar reménység.

Noor Al Hawa (Stephen Hellyn): A hároméves évjárat elitjébe sorolható, Kölnben bronzérmes volt a 2000 Guineas-ben, sokáig úgy tűnt, a Derbyt is feladatként tűzik ki neki, ám a menedzsment a középtávú pengeváltások mellett tette le a voksát. Papírja alapján ez érthető is, apja, Makfi még Goldikova-t is megviccelte egyszer. Jaber Abdullah ménje most néz először farkasszemet öreg telivérekkel, bármire képes lehet.

Pagino (Marc Lerner): A Sholokhov apaságú mén győzelemmel kezdte karrierjét szeptemberben, majd egy hónap múlva Group 3-ban nem tudott bizonyítani. Ezt év elején javította, a Bavarian Classic-ban épphogy lecsúszott a pódiumról. Május végén aztán kicsi, ámde annál keményebb társaságban lett harmadik Maisons-Laffitte-ban. Kis javulással borsot törhet a favoritok orra alá.

Az ellenfeleket vizslatva megállapítható, hogy az Álmodó istálló importjának vélhetően tovább kell jönnie előre a döntős szerepléshez, amit meg is valósíthat, tekintve, hogy utoljára szép stílusban győzött. Bízzunk benne, hogy ezúttal is eredményes lesz, ha pedig ez összejön, akár egy nemzetközi Group 1-es viadalban is gondolkodhat a menedzsment. Start vasárnap 16:40-kor!

-SzK-

fotó: www.turf-times.de

Olvass tovább!