Fantasztikus hétvégi program, szuper jacpottal lezárva

Egész hétvégén pazar megmérettetésekkel várja a Kincsem Park a lóverseny szerelmeseit, ráadásul a hazai futamok mellett a nemzetközi kínálat is káprázatos párbajokat tartogat számunkra.

Pénteken folytatódik a Lóverseny az éjszakában versenysorozat, a Júniusi Gátversenyben pedig Diplomata (Bakos Gábor) újabb fellépését tekinthetjük meg. A hatéves mén öt ellenféllel néz farkasszemet, legfőbb riválisa istállótársa, Dzsin (Földes Bence am.) lehet majd. A Lovasutánpótlás Kupa III. Futama Hendikepben a hároméves Eisvogel (Benkő Ádám) számít favoritnak, a hét lovas mezőnyben Zanyetta (Parádi Vivien) és Thor (Kovács Milán am.) a másik két véleményezett. Az agaraknak kiírt Taylors Sky Díjban visszatér a 2015-ös Év Agara, Rally, akire leginkább Prince és Dolores kettőse jelenthet veszélyt. A Péntek Esti Szuper Sprint Díjban Kisasszony (Kolozsi László) és Kairo Sun (Kovács Dóra) ismét összecsap, ám ezúttal már az előfutamban. Utóbbi három ütközetre egyaránt 100.000 forint Tét jacpotot ajánlott fel a Totalizatőr.

Egy nappal később ezúttal a telivérek kérik figyelmünket, azon belül is a legjobb háromévesek, ugyanis az Alagi Díj lesz a nap fő attrakciója. A Nemzeti Díj első négy helyezettje, nevezetesen My Luck (Suták Csenge), Origami (Andrea Fele), Cracker Jack (Goran Mesetovic) és Merion (Alberto Sanna) várhatóak a frontba, ugyanakkor az egyetlen kanca, Souvenir de Mauve (Róbert Sara) megviccelheti őket, persze rajtuk kívül is többen beleszólhatnak az elsőség sorsába. A gyengébbik nem is megmutatja magát, méghozzá az Erzsébet Királyné Díjában. Itt kis súlyával Hajeer (Danny Brock) a Magyar Turf első tippje, de az öregek közül Panda (Goran Mesetovic) és Eltham (Stanislav Georgiev) is az esélyesek táborát erősíti. Érdekes viadalnak tűnik még a Bárdosi György Emlékverseny Hendikep, öt háromévessel a rajtlistán. A 2200 méteres távon a Derby évjáratot a hazai formák alapján vezető Rhodesien Storm (Alberto Sanna) és a Hazafi Díj hőse, Magic de Paris (Goran Mesetovic) küzdelmére van kilátás. A programot egyébként nem kisebb angol verseny színesíti, mint a patinás Epsom Derby, melyben előreláthatólag tizenhat világklasszis csatázhat majd.

Vasárnap már az ügetőké a főszerep, az Orbán Díjban az olasz import, Spartakus Ans (Varga Sándor) a legnagyobb sansz. Az Eszter & Anett istálló kiválósága nagyszerűen teljesít, legutóbb már nagydíjban sem talált legyőzőre, de a sárga Rocket Boy (Fazekas Imre) megnehezítheti a helyzetét. A magyar pengeváltások mellett kiemelt érdeklődést kap majd a 16:15-kor kezdődő Kincsem+ futam, köszönhetően a 3 milliárd forintos szuper jackpotnak. Nem mellesleg a gallok klasszikusán kell eltalálni az első öt lovat, azaz a Francia Derby-n. Mindhárom nap a megszokott időpontban indul, a Kincsem+ pénteken 19:57-kor, míg szombaton 15:15-kor veszi kezdetét.

Fotó: Zilahy István

Olvass tovább!