Timoko negyedszer

Favorit siker hozott a március 12-én lefutott Grand Critérium de Vitesse futama Cagnes-sur-Mer pályáján. A tízéves Timoko negyedik alkalommal nyerte meg a dél-franciaországi hippodrom legfontosabb ügetőversenyét.

Call Me Keeper hiányában mindössze tizenhárman vágtak neki a francia Riviérán megrendezett Group 1-es versenynek, amely a start pillanatától tökéletesen alakult a későbbi győztes számára. Az indítást követően a közismerten gyors Oasis Bi (Johnny Takter) vette el a „falat” a hatos startpozícióból indulva, mögötte azonban ott helyezkedett a Björn Gooppal induló Imoko-ivadék, s a futam második egyenesére fordulva már az északi fenomén által hajtott mén ragadta magához a vezetést, sőt fokozni is tudták a tempót, saját szája ízük szerint alakítva az 1609 méteres megmérettetés lefolyását.

Richard Westerink tulajdonos idomár lova könnyedén ügetve hozta a riválisokat a 275 méter hosszú célegyenesre, mellette pedig ekkortájt már a fogadók másik kedvence, a közelmúltban visszatért Un Mec d’Héripré színei tűntek fel Jean-Michel Bazire-ral a sulkyban. Hiába támadott azonban nagy rössel a kilencéves Billard-trenírozott Timoko utolérhetetlennek bizonyult a mérföldes versenyben.

Bazire-ék mögött Red Rose America (Pietro Gubellini) lett a harmadik, míg a negyedik és ötödik pénzdíjas pozíción Treasure Kronos (Christoffer Eriksson), és a korábbi Prix d’Amerique nyertes Up and Quick (Mathieu Mottier) osztozkodott. Érdekesség, hogy a futam első hat helyezettje „1:10-en” belüli időt ügetett, melynek eredményeként többen is új egyéni rekordot értek el.

Timoko 2013, 2015 és 2016 után negyedik alkalommal nyerte a 200.000 euró összdíjazású versenyt, ezzel a győzelmek számát tekintve utolérte a nyolcvanas évek kimagasló klasszisát, Ourasit, aki 1986 és 1989 között sorozatban négyszer haladt át elsőként a Grand Critérium de Vitesse de la Cote d’Azur-ként is ismert futam célvonalán. Említsük meg, hogy Björn Goopék egy tizeddel megjavították a legendás Varenne által 2002-ben felállított 1:09.6-os versenyrekordot.

A számoknál maradva, a tízéves ügető pályafutása kilencvennegyedik fellépésén a harminckettedik győzelmét aratta vasárnap, ami egyben a tizenharmadik Group 1-es sikere is volt. Hat startból hatodszor bizonyult a legjobbnak Cagnes-sur-Merben, életnyereménye pedig immáron 4.491.098 euró.

Alpi

 

fotó:
http://www.letrot.com/fr/

Olvass tovább!