Tengerparti síkverseny Cagnes-sur-Merben

Esélylatolgatás a szerdai Kincsem+ futamhoz

2017. 01. 18. – szerda – Jackpot: 300.000.000 Ft

Régen nem látott galoppverseny keretei között kerül megrendezésre Cagnes-sur-Mer-ben a napi Kincsem+ futam. Ebben a szakágban az év ezen szakágában ritkán rendeznek versenyt, ugyanakkor a cagnes-sur-mer-i szintetikus/PSF pálya lehetővé teszi a téli versenyek megrendezését. A 18 lovas mezőnyben kivétel nélkül négyévesek szerepelnek, közülük több ló neve már ismerős lehet.

Véleményünk: Surava (2) – Calvin (10) – Alcyone (6) – Formentor (7) – Eternal Army (5)


Surava (2)
 augusztusban, deauville-i versenyében lemaradt, elképzelhető, hogy erős volt számára a Group 3-as mezőny. 1500 méteren nyert már versenyt, kisebb szinten Marseille-ben, erre a nyerésre pedig rá is duplázott egy hónappal később, jóval keményebb lovak ellen. Társa ezúttal Maxime Guyon lesz, ez lesz az első közös szereplésük, nagyon jó esélyt képvisel az újdonsült páros.

Calvin (10) nagyon stabil, bérelt helye van a dobogón, legalábbis az eddigi eredmények erre utalnak ( (16) 3p 1p 1p 2p). Októberi versenyében 27.000 eurós mezőnyben is helyt állt, kérdés, hogy a már “D”-kategóriás hendikep szintjét “meg tudja-e ütni”, ez lesz pályafutása legnehezebb erőpróbája. Yan Durepaire nagyon elégedett lova utolsó futásával, úgy véli ez a táv a legjobbja, így nagyon bizakodó ami a cagnes-sur-mer-i versenyt illeti.

Alcyone (6) megszokott lovasával, Jean-Bernard Eyquem-mel indul. A tehetséges lovas eddig két dobogós helyezést lovagolt már Alcyone társaként, így nem csoda, hogy visszakapja a Kincsem+futamban is. Októberben ezen a távon győzött, igaz gyengébbek között, de a táv és a pálya is stimmel, akár duplázhat is. Frederic Rossi szerint 1600-on a legjobb, mégis 100 méterrel rövidebb távon is úgy véli számít a végelszámolásnál.

Formentor (7) győzelemmel zárt Marseille-ben, ráadásul már ebben az évben, ami igencsak jelzi a remek felkészültségi állapotát. Tavalyi versenyeiben is nagyon eredményes volt, folyamatosan a legjobb helyekért (2.,3.) küzdött , győzni viszont eddig nem tudott, most megtört az átok, sikere tovább segítheti. Beállítása ezesetben közepesnek mondható 57 kg-ot visz, Nicolas Perret állandó lovasa, ez mindenképpen mellette szól, hiszen jól ismeri képességeit. A távjai mellett nem mehetünk el szó nélkül, hiszen az utóbbi néhány eredményét jóval hosszabb távokon szerezte, ennyire rövidre még sosem futott, Frederic Rossi azonban bízik benne, hogy a helyezésekért bejelentkezik.

Eternal Army (5) úgy tűnt 1600 specialista, az év elején jó eredményeket is szerzett, de 2016 második felében nem volt jó passzban. Ennek az osztálynak rendszeres képviselője, tehát esetében az általa futott tavaszi formák még a győzelemhez is elegendőek lennének, pláne, hogy 1500 méteren is nyert már. Henri-Alex Pantall idomár is megerősítette hipotézisünket, miszerint lovának hosszú pihenőre volt szüksége, valamint elmondta, hogy azóta jók a munkában mutatott formái és ez a verseny lebegett a menedzsment szeme előtt, mint megoldandó feladat.

Siyaka(1) nyerés után ugyan top súlyt visz, de nehéz mellette elmenni, annyira erős küzdelemben sikerült győznie, sok a plusz 5,5 kg-os súlyteher, de volt ideje pihenni, ha megvan benne ami legutóbb, borsot törhetne a favoritok orra alá.

A futamról bővebben a vasárnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

A Kincsem+ futam 13:47-kor kezdődik, a teljes versenynapot élőben közvetíti a Sport Televízió.

fotók:
http://www.paris-turf.com/

Olvass tovább!