Fantasztikus hangulat, favoritok és meglepetések az év utolsó versenynapján

Az idei év utolsó ügetőversenynapját várták kicsik és nagyok hetek óta. Nem hiába, hiszen az év leglátványosabb eseménye, az Ügetőszilveszter a lószeretők körében.

Idén is kitettek magukért a hajtók, lovak, szervezők és persze a közönség is.

A Fogadásszervező Jackpotjainak köszönhetően több futamban is kiváló osztalékok születtek.

A Braun – Zenthe Ferenc Emlékversenyben Nelli Gull és Németh Gábor kettősének örülhettek a fogadók, mivel a jól tippelők 20,6-szoros osztalékot kaptak a nyerő párosra.

Az OMÉK 2017 – Bubik István Emlékversenyben fél órával később az erősen favorizált Martinek János által hajtott Ruby Reeves elsősége ért 10,3-szoros szorzót.

A hely játékosok sem búsulhattak, hiszen mindkétszer jócskán emelte az elért nyereményüket a szintén 500.000 – 500.000 Ft Jackpot.

A nap főfutamában a Tippmix Pro – Nemzeti Ügetőliga Díjában a másodfavorit Underpaid Hanover fölényes győzelmet aratott, mögötte a helyeken Milliondollar Lux és Orderly osztoztak. Ennek a triónak a kombinációja 670 szeres Hármasbefutót eredményezett.

A nap legnagyobb osztalékát a Kincsem Film Díj hármasbefutójára fizették ki, az 1 – 3 -10-re, 3067,7-szeres osztalékot.

Az év agara, Booksy megmutatta miért is lett idén ő a legek lege az agarak között. Könnyedén győzött és szerezte meg ezzel idei negyedik győzelmét.

További információkat találsz a www.lovifogadas.hu és a www.kincsempark.hu oldalon.

Folytatás 2017. január 1-én 14:10-től Franciaországból és Ausztriából.

B.Ú.É.K.!

Olvass tovább!