Nemzetközi összecsapás Vincennes-ben

Esélylatolgatás a keddi Kincsem+ futamhoz

2016. 12. 06. – Jackpot: 300.000.000 Ft

Ismét az ügetősport fellegvárában, Vincennes-ben futják a nap legfontosabb versenyét. A 2850 méteres futamban hatéves mének állnak starthoz, a francia lovak mellett ezúttal dán, svéd olasz és holland ügetők csatáznak majd az 50.000 Eurós díjért.

Véleményünk: Aufor de Mire (13) – Diamond (10) – Atout de Kacy (12) – Ange de Lune (11) – Alinea (9)

aufor_de_mireAufor de Mire (13) ismételten trénerével, Christian Bigeon-nal áll starthoz, első esélyt képviselnek. Kifejezetten érdekes ló, ebben az évben kissé hektikusan teljesít, nehéz kapaszkodót találni rajta, hiszen eredményeit egyértelműen sem a táv, sem a mezőnyök minősége nem támasztja alá. Az év második felében könnyebb feladatokat kapott, mégsem váltotta be a hozzá fűzött reményeket, egészen az utolsó versenyéig. Legutóbb annak ellenére, hogy idomárja szerint nem kedveli a vincennes-i kispályát, mégis sikerült győzniük legutóbb.

Diamond (10) Wolvega és Duidingt pályáin szerzett fantasztikus eredményeket. Pályafutása során eddig 17 alkalommal nyert, ezenfelül 13 helyezést is bezsebelt már. Stabilitása egészen kivételes, idén 14 futásából csupán kétszer hibázott, ezeket leszámítva mindig pénzért futott. 2016-ban 5 győzelmet szerzett, kérdés most mennyire fekszik majd neki Vincennes.

Atout de Kacy (12) már bizonyított hasonló erősségű lovak között, sőt még a táv is megfelelt a keddi Kincsem+ futaménak. Mauquenchy-ban meglepetésre gyengébbek között kikapott, ellenben vincennes-i versenyében újra a régi volt, ismételten győzött. Aymeric Thomas idomárhajtó az élmezőnyben szeretne végezni, beszámolójában elmondta, hogy kifejezetten erre a versenyre készítette Atout de Kacy-t, számítanunk kell jó futásukra.

Ange de Lune (11) Matthieu Abrivard  társa lesz, ezúttal a mester nem bízza másra a hajtószárat. Július óta nem sikerült nyernie, emellett a közelmúltban hibázott is, reméljük most egy picit javul. Az idomári nyilatkozatból megtudtuk, hogy sokáig keresték a ló beállítását, ezúttal talán már meglehet a kívánt siker és vele egy jobb helyezés.

Alinea (9) nagyon sokat hibázik, tavaszi formáival pedig még bármit megoldhat. Bízzunk benne, hogy ezúttal sikerül megtalálni vele a közös hangot, mert képességnek nincsen híján a Baccarat du Pont apaságú ügető.

A futamról bővebben a holnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

Kincsem+ futam 13:47-kor fog startolni, a teljes versenynapot élőben követhetik a Sport Televízióban.

fotók:
http://www.paris-turf.com/

Olvass tovább!