Svédek, olaszok és hollandok a Kincsem+ nemzetközi mezőnyében

Esélylatolgatás a csütörtöki Kincsem+ futamhoz

2016. 11. 24. – Jackpot: 300.000.000 Ft

Változatos, külföldi lovakkal tarkított mezőny várja a Kincsem+ futam játékosait, ezúttal Vincennes lesz célkeresztben. A verseny távja 2850 méter lesz ezúttal térhátrány nélkül, ugyanis az indítás fordulóstarttal történik.

Véleményünk: Zonguldak (15) – Pingus Vang (3) – Tell Me No Lies (12) – Pioneer Gar (9) – Olimpus Caf (2)

zonguldakZonguldak (15), a kiváló svéd tenyésztésű ügető nyáron fantasztikusan érezte magát, zsinórban kétszer is győzött, lendülete egészen őszig töretlen volt. November 7-én Vincennes-ben futott komoly lovakkal, elsőre úgy tűnt ez nagy falat volt számára. Eredményein visszatekintve azért az jól látszik, hogy a 2100 méter nem tartozik a kedvencei közé. Vincent Martens idomár is megerősítette ezt a feltételezést, nyilatkozatában pedig elárulta, hogy erre a versenyre készültek, mindenképpen az első hely lebeg a szemük előtt.

Pingus Vang (3) júliusi győzelme után hosszabb pihenőt kapott, visszatérése fantasztikusan sikerült, 3. helyen végzett jelenlegi hajtójával Mathieu Mottier-vel. Ez a jó futás mindenképpen arra utal, hogy a ló jó formában van, ráadásul most már van a lábában egy jó verseny, csütörtökön még jobb lehet. Vincent Lacroix idomár is meglepődött, a kiugróan szép teljesítményen, most is az első három helyre számít.

Tell Me No Lies (12) 2100-on és 2700-on váltakozva szokott futni, rendszerint mindkét távon hasonlóan jó teljesítményt mutatva. Nagyon stabil ló, idén még egyszer sem hibázott egy hajtó kezében sem. Idén második alkalommal fogja hajtani Jean-Michel Bazire, legutóbb második helyen végeztek, ahogy Dominik Locqueneux-val és Franck Nivard-al is. Hosszú ideje nem futott, ami megnehezíti a crack hajtó dolgát, ugyanakkor valamelyik pénzes helyezés kiadó lehet számukra.

Pioneer Gar (9) november 7-én sajnos hibázott, egyébként vegyes képet mutat az őszi szezonban. Sikerült győznie gyengébb lovak között, emellett jó eredményeket szerzett 60.000-65.000 Eurós társaságokban is, távtól függetlenül. Dominik Locqueneux hajtó pénzdíjas helyezésükben bízik, úgy véli júliusi Enghien-ben futott formájával lehet majd számolni.

Olimpus Caf (2) a mezőny olasz tenyésztésű esélyese. A nyolcéves mén előtt természetesen már távolról sem ismeretlenek a francia pályák, 2013. óta Franciaországban versenyez. Utóbbi három szerepléséhez képest javulásra van szüksége, ha felül akar emelkedni a francia lovakon, sőt még a Laval-ban szerzett győzelmekor futott formájához is hozzá kell tennie. Trénere szerint a vincennes-i nagy pálya nem tartozik a kedvencei közé, de mivel ismét jól mozog a tréningek során, véleménye szerint helyezettek azért lehetnek.

A futamról bővebben a holnapi programban olvashatnak, mely az alábbi linkre KATTINTVA érhető el.

Kincsem+ futam 13:47-kor fog startolni, a teljes versenynapot élőben követhetik a Sport Televízióban.

fotók:
http://www.canalturf.com/

Olvass tovább!