Klasszisok árnyékában

Túl az Arc-hétvégén, akár azt is hihetnénk, hogy megáll élet a gall galopp sportban, már ami a Group versenyeket illeti, de azért az októberi szuper-meeting után is rendeznek még néhány komoly csörtét francia barátaink.

Így volt ez október 14-én is, amikor Maisons-Laffitte pályája kérte a PMU fogadói, köztük a magyar játékosok figyelmét is. A 13:45-kor indult pénteki versenynap csúcspontja, a 190.000 euróval dotált Criterium de Maisons-Laffitte futama volt, melyben feltörekvő csikók mérték össze erejüket 1200 méteren.

A verseny futtatói népszerűségét jól tükrözi, hogy a 2016-os kiírást megelőző tíz esztendőben három hazai siker (Restiadargent, Penny’s Picnic, Kiram) mellett, négyszer a britek (Captain Marvelous, Our Jonathan, Mattmu, Donjuan Triumphant), kétszer a németek (Pomellato, Smooth Operator), egyszer pedig az olaszok (Blu Constellation) vezethettek vissza nyerőt.

A britek ebben az évben is szép számmal képviseltették magukat a Group 2-es futamban, ugyanis a kilenc indulónak adott kétévesből ötöt prezentáltak a szigetországiak, igaz a versenyben már csak három angol aspiráns nevével találkozhattunk, mivel két lovat is lejelentettek közülük.

Talán ennek (is) köszönhetően a gallok otthon tudták tartani az egyenes pályás síkverseny első két díját, ami a francia szempontból kissé csúfosra sikeredett Arc-meetinget követően némi gyógyírt jelenthet számukra. A futamot az utolsó versenyét követően új tulajdonba került német tenyésztésű Sans Equivoque nyerte Thierry Jarnet-vel a nyergében, minimális különbséggel megelőzve Gerard Augustin-Norman lovát, a Cristian Demuro-val starthoz álló Boos-t.

„Micsoda lenyűgöző kanca” – mondta a futamot követően az örömittas Didier Guillemin idomár, majd így folytatta nyilatkozatát az istálló kedvenc szürkéjéről: „Fantasztikus szezonja volt, az első naptól kezdődően fejlődött, versenyről versenyre jött előre. Ezzel a sikerrel megkoronázta az egész éves teljesítményét, így megérdemel egy hosszú pihenőt. Egyelőre nehéz megmondani, hogy állja-e a hosszabb távokat, de viszonylag hamar választ fogunk kapni erre a kérdésre is, mivel a következő fellépése alkalmával már 1400 méteren kell majd helytállnia.”

Sans Equivoque hét versenyben lépett pályára április óta, négy győzelemén túl három dobogós helyezéssel örvendeztette meg csapatát. Megnyerte többek között a Criterium de Maisons-Laffitte Group 3-as felkészítőjét, a Prix Eclipse-t, és egy Listed siker után is tapsolhattak neki korábbi tulajdonosai.

Alpi

fotó: Scoop Dyga

Olvass tovább!