Turf Gála Pozsonyban, hét magyar indulóval

Színvonalas viadalokkal folytatódik a szlovák galoppszezon, hiszen vasárnap rendezik a hagyományos Turf Gálát. A versenynap során összesen öt nagydíjat élvezhetünk végig, ráadásul mindegyikben lesz érdekeltségünk. A történelem során komoly sikereket értünk már el itt, ennek is köszönhetően bizakodva várhatjuk a hét magyar résztvevő fellépését.

A hároméves kancák számára kiírt 25. Cena Arvy-ban az Esztergomi istálló reménysége, Spider Girl (Róbert Sara) próbálkozik minél jobb eredményt elérni. Az ír import pazar formák után fog nekivágni az 1800 méteres távnak, ugyanis a Hazafi Díjban közeli másodikként végzett. Legfőbb ellenfelei a cseh Skara (Michal Abík), illetve Rabbit Percy (Petr Foret) és Florentina (Bauyrzhan Murzabayev) lehetnek.

Negyven perccel később, a 33. Cena Scottish Rifla-ban vélhetően már mi fogjuk adni a favoritot, méghozzá Red Hot Calypso (Alberto Sanna) révén. Az ötéves sárga herélt Magdeburgban nagyszerű futással jelentkezett, ami alapján Pozsonyban újabb sikert gyűjthet. Kihívói közül Legionar (Zdenko Smida) és Event Mozart (Maxim Pecheur) emelhető ki. A futamról egyébként szép emlékeket dédelgethetünk, utoljára két éve, Mediplomat hozta haza a trófeát, de korábban Steady As A Rock, Power Moves, vagy éppen Musical Prospect is diadalmaskodott itt.

A Derby évjáratból az erősebbik nem is összecsap, nevezetesen 32. Starohájske kritériumban. Maronka Gábor két idomítottja, Waslawi (Jaroslav Línek) és Renin (Martin Srnec) áll csatasorba, nem is rossz esélyekkel. Igaz, az első klasszikusban lemaradtak, ugyanakkor a 2000 méteres távon javíthatnak. A korábbi nyerők listáját elnézve mindenesetre hihetetlen lovakat találhatunk, teljesség igénye nélkül elég csak Kilword, Legionar, Proud Boris, King’s Honor, vagy a Hármas Korona győztes April Sun-t megemlíteni.

A legrobbanékonyabbak az 1200 méteres Cena Ministerstva podohospodárstva futamában néznek egymással farkasszemet, melyet 33. alkalommal tűznek programra, ebből pedig tízszer mi örülhettünk. Ezúttal a hároméves Mr Machine-t (Goran Mesetovic) delegáljuk a nívós ütközetre. A brit tenyésztés már többször megmutatta gyorsaságát, de könnyű dolga nem lesz, tekintve, hogy kitűnő társaság gyűlik össze.

A nap fő attrakciója a 2400 méteres, 33. Velká Cena Slovenska, melyben öt ország képviselői mérik össze erejüket. A bivalyerős versenyben a Millenniumi Díj hőse, Akaba (Stanislav Georgiev), valamint a steher erényeit már sokszor megcsillantó Singidunum (Goran Mesetovic) duójának drukkolhatunk. Riválisaik mind-mind igazi nagyágyúk, az egykori Group 1 győztes Meandre (Bauyrzhan Murzabayev) és a wittekindshofi ménes négyévese, Sweet Thomas (Maxim Pecheur) lehetnek a kedvencek. Ennek ellenére a pályafutása során először külföldön induló Akaba akár még meg is verheti őket. Tavaly Thunder Teddington-t csupán Trip To Rhodos tudta megelőzni, míg a bronzot Singidunum szerezte meg.

Bízunk benne, hogy folytatódik a kiváló teljesítmény és sok-sok serleggel, kehellyel tér haza a magyar csapat!

Olvass tovább!